7PRÓBÁS

A PROBLÉMÁKNAK HATÁRA VAN, DE A TUDAT VÉGTELEN

Az összes cikk:

A szeretet az egyetlen dolog, ami az embert át tudja lendíteni a holt pontokon. Nagyon szeretem a bivalyokat. Isten tudja miért ragaszkodtam ezekhez a vadállatokhoz. Bizony amíg a ló egy menekülő állat, a bivaly egy támadó állat.

Ha tárgyilagosan nézzük, károsabb és pusztítóbb hiedelemrendszer még nem mérgezte nép lelkét. Hiszen minden nép, saját nyelvéhez való viszonya, hűen tükrözi a nép aktuális értelmi, szellemi állapotát. A magyarság saját nyelvéhez való viszonyának hű tükre pedig az, hogy minden vizsgálat szerint a magyar nyelvtan a gyerekek között a leggyűlöltebb...

A mai emberi társadalom csak az anyagi egót erősíti, szinte csak egy elvárás maradt, a sok pénz, a VIP élet, ami egymás eltaposásával, becstelenséggel és pitiánerséggel jár. Ez viszont csak negatív, rossz érzéseket hoz létre a szívben!

Az intelligens tervezés az 1987-es Edwards kontra Aguillard per döntésének következményeként jött létre, mely szerint a kreacionizmus állami iskolákban történő oktatása megsérti az USA alkotmányának az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező első kiegészítését, mivel egy bizonyos vallást igyekszik előnyhöz juttatni. A kifejezés először az...

Két kisgyerek gyalogolt az utcán a decemberi hóesésben. Egyikük egy 6 éves körüli kislány, a másikuk pedig a néhány évvel idősebb bátyja. Közeledett a Karácsony, de számukra ez egy kis meghittségnél nem sokkal jelentett többet, mert ajándékokra nem igazán számíthattak. Szüleik nagyon szegények voltak, örültek, ha a mindennapi betevőre jutott a...

"A jóga pszichológia azon az elméleten alapszik, hogy a létezésnek rengeteg szintje van. Mindannyian tudatában vagyunk egy "testnek és elmének", de ezek, a keleti gondolkodás szerint, csak részei a teljes egésznek. Ez csak kettő a számos különböző szintből, melyek mindegyikének megvan a maga rendszere és működési területe. Mindegyik egy bizonyos...

Kőrösi Csoma Sándor a mai napig az egyik legelismertebb magyar tudós a világon. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy halála előtt nem sokkal összekészített egy láda szanszkrit nyelvű könyvet, és a lenti ajánlással elküldte azt a Magyar Tudományos Akadémiának:

Minden sejt folyamatosan döntéseket kell hozzon, hogy milyen biokémiai folyamatokkal érje el életének fenntartását, a lehető legmagasabb szinten. Az az életösztön, amire a sejtek támaszkodnak, amikor döntéseket hoznak, azonos azzal a természeti törvénnyel, amely minden élőlény alaptörvénye. Bauer Ervin, az elméleti biológia legmélyebb változatának...

A mai emberiség szellemi vezetője, a materialista tudomány nevű szekta. Az egyik fő tanításuk, hogy lélek nem létezik, így az ő szellemi útmutatásuk alapján élő emberiség, megpróbálja LELKI-ISMERET, és ezzel önismeret nélkül leélni az életét.

A MAG szó a Mintaként Alkalmazott Gondviselés elnevezést rövidíti, de ahogy Géczy Gábor fogalmazott, benne van a névben az a stratégia, amit a természet használ a túléléshez.