LEHET EGYÁLTALÁN BÉKE EBBEN A HÁBORGÓ VILÁGBAN?

HISZEN VÉGTELEN NÉZŐPONT ÁLL EGYMÁSSAL SZEMBEN!

 Lehet! Ha a közös pontokat, a közös nevezőt keressük. Hiszen minden dolog egytől származik és oda is tér majd vissza, ezért több dolog köt minket össze mint amennyi szétválaszt.

 Persze látjuk, hogy a mai világban a KÉT-SÉG elterjedtebb mint az EGÉSZ-SÉG, a gonoszság, a bűn, gyakoribb mint a jóság; De ez nem azt jelenti, hogy ez a természetes.

 Erről szól a fejlődés! Mert minél fejlettebb egy lélek annál jobban elköteleződik a jóság, a belső szépség, a lelki egyensúlyt jelentő TISZTA SZÍV mellett!

 Ezt a folyamatot megértve, megpróbálunk a tiszta szívű embereknek egy virtuális gyülekezőhelyet létrehozni. Olyan emberek írásait, előadásait, eszméit, összegyűjteni és közzétenni, akik az egész létezés EGY-EN-SÚLY-ÁHOZ hozzájárulnak azzal, ahogy élnek, ahogy alkotnak.

 Mert nem az kérdés, hogy lehet e béke ebben a háborgó világban? ‒ Mert az EGY-EN-SÚLY, a harmónia és vele a béke ott van mindenütt! ‒ A kérdés egy értelmes embernek az, hogy hogyan lehet a béke állapotába eljutni? ‒ A válasz erre? hogy csak ott van igazi béke, ahol a szívekben béke van…

 Ez a tiszta szív titka! Mert ahol tiszta szívű emberek vannak túlsúlyban, ott előbb-utóbb leomlanak a falak, felszáradnak a könnyek és béke lesz, itt és most!

 A TISZTA SZÍVHEZ AZ ÚT PERSZE NEM NYÍLEGYENES, HÉT PRÓBÁN ÁT VEZET!

 Ez adta az oldal nevét! A hét próbából pedig egyik sem fontosabb, mint a másik, ezért az oldal megpróbálja felölelni az élet minden területét. Mert a hét próbából egyiket sem lehet átugrani, kikerülni, kihagyni, ez adja az élet lényegét, sava-borsát!

Ha többet szeretnél tudni erről:   "katt ide"