7PRÓBÁS

A PROBLÉMÁKNAK HATÁRA VAN, DE A TUDAT VÉGTELEN

Az összes cikk:

A szeretet, maga az élet alapmintázata. Hiszen Ideális esetben, minden élet vele kezdődik, (szerelem) azután minden ide leszülető lényt a legmagasabb szintű szülői, anyai szeretet fogad, táplál, nevel, óvja lépteit éveken- évtizedeken át. Mert a szeretet és a belőle fakadó emberség nélkül, az élet tényleg egy értelmetlen vergődés ‒ nem véletlen...

A sorozat harmadik részéből többek között megtudhatjuk, hogy kiktől származik az Egyiptomi civilizáció, és azt is, hogy mik az ember lelki fejlődésének a fokozatai.

A körkereszt az egyik legősibb szimbólum és szerintünk az egyik legkifejezőbb is a teremtett világ felépítésére és működésére vonatkozóan, ezért választottuk a "szerves társadalom" világkép jelképévé (vagy inkább nem is "választottuk", hanem felismertük, hogy a körkereszt a szerves egységet jelképezi.)

2023. július 19-23. között nem messze a Balatontól egy olyan rendezvényre hívunk mindenkit, melynek fő pillérei az Egészség-Életmód, a Tudatosság-Önismeret és a Fenntarthatóság-Ökotudatosság!

A tudás az egyedüli kincsünk, amit nem vehetnek el tőlünk, és egyben a legarisztokratikusabb dolog is a világon. Most, hogy elértem életem delét, egy napfényes tisztásra jutottam, magam mögött hagyva a kérdések és a vágyak kínzó dzsungelét. Sokkal több az elfogadás, mint a változtatni akarás bennem.

A közoktatásban sulykolt materialista evolúciós küzdelemelmélet alapján állva, a mai ember a tudását csak arra használja, hogy küzdjön és leigázza a környezetét! Küzdenek a társadalmi rétegek, a rasszok, sőt már a nemek is egymás ellen. ‒ Pedig az evolúcióban a cél nem a küzdelem, hanem a fejlődés, tehát a küzdelem csak egy eszköz a fejlődés...

A politikai propagandától a fogyasztói kultúra, nyomulásáig rengeteg területen van szándék arra, hogy szétzilálják, mentálisan megtörjék, lenyomják az ember tudatosságát. Az alternativ döntéseink ilyenkor ezer és ezer utat képeznek az elménkben, amitől elveszettnek, a kósza szélre bízott levélnek érezzük magunkat, és meggyőződésünkké válhat, hogy a...

Az izraeli Tevel Autonics még 2021-ben mutatta be azt a mesterséges intelligenciára alapuló robotot, ami önállóan szedi az almát a gyümölcsösben. A robot a mesterséges intelligencia révén képes megállapítani, hogy a gyümölcs érett-e már, a szüret során pedig automatikusan jelentést is készít a begyűjtés eredményeiről.