Tisztán látszik, hogy az emberek egyetlen járható útja visszavezet a természetbe. Az önélelmezés megteremtése mára már csak hobbi, hanem elkerülhetetlen lépés. Az önellátás kis lépésekben is megkezdhető.
AZ ÉLET DEFINÍCIÓJA
Az életnek mai napig nincs a modern tudomány által egységesen elfogadott definíciója! Pedig az élet egy hihetetlenül egyszerűen definiálható logikus folyamat:
GÉCZY GÁBOR - A GYÓGYÍTÁSRÓL RÖVIDEN
A lényeg, Géczy Gábornak ebben az előadásában is, a minta! Mert az élet nevű rendszerben minden résztvevő mintákat követ! A növények, az állatok, az emberek, de ezek közül csak az utóbbi képes magától huzamosabb ideig rossz mintát követni…
BÍRÓ LAJOS - ŐSTÖRTÉNETÜNK LÉNYEGE
Bíró Lajos előadása, nem csak amit mond, hanem maga a gondolkodásmód, ha a szíveddel fordulsz felé egy belépőpont! Ha rá tudsz hangolódni, szinte egy beavatás, ami kivezethet a belénk nevelt önmagunk ellen fordulásból…
Már a Keresztény tanítások szerint is, Isten a saját képére létrehozott emberiségnek a legnagyobb részét értelmetlenül hozta létre, akiknek halvány reménye sincs elkerülni a pokol tüzét. Hiszen azzal térítettek évszázadokig, hogy aki nem keresztény, azt a halála után a pokol örök tüze várja.
LEGYEN VÉGRE BÉKESSÉG – ATILLA NAPOK 2023.
Szeretnénk meghívni benneteket egy különleges fesztiválra, amely hun királyunk, Atilla nagyságával és örökségével foglalkozik. Az eseményen neves előadók, történészek és kultúratörténészek fogják megosztani tudásukat és élményeiket a hun birodalom és Atilla uralkodása kapcsán.
VAJON MI TÖRTÉNIK VELÜNK A HALÁL UTÁN?
Ennek a sorozatnak a részeként, végig megyünk a ma fellelhető szinte összes filozófiai rendszeren és megnézzük, mit tanítanak a halál utáni életről.
KASSAI LAJOS - KÖZELEBB ÖNMAGUNKHOZ
Attól hogy valaki mestere a lovasíjászatnak, nem lesz automatikusan Mester lovasíjászok között. Ha erkölcsileg, morálisan, nem felel meg, ha a többiek nem mondják rá jó szívvel maguktól hogy mester, akkor egyszerűen nem méltó rá hoyg mester legyen...
JÖN AZ ÚJ GENERÁCIÓ!
Sokféle ember él a földön! De ami most jön kicsit más lesz mint amit megszoktatok…
A KULCS MINDIG A JÓL FELTETT KÉRDÉSBEN VAN!
Van egy teljesen banális kérdés, amit Stephen Hawking a legnagyobb materialista tudós sem tett fel soha: Mi a különbség a véletlen és a céltudatos történések között?
Az ego mindig azt keresi, akit méltónak gondol a saját nagyságához. Aki majd felemeli abba a magasságba amit jár neki! Az ego azt keresi aki hazudik, hízeleg neki, hogy megrészegülve ünnepelhesse saját nagyszerűségét, miközben folyton menekülnie kell az őszinteség fájdalma és unalma elől.
Honnan tudod, ha nem vagy az utadon? A Világ Szellem vajon csak kiváltságosokat vezet az útjukon, vagy mindenkinek segít? Vannak-e véletlenek? Miben rejlik a magyar nyelv teremtőereje? Ha igazán tisztában lennénk vele, hogy mekkora erő lakozik nyelvünkben, százszor meggondolnánk, hogy mit ejtünk ki a szánkon! Sőt, továbbmenve, a belső párbeszéd sem...













