VALÓRA VÁLIK AZ ARTÚR LEGENDA - A KŐBE ZÁRT KARD LÉTEZIK!

2024.06.05

A világ legismertebb mítoszai közé tartozik Artúr király és kőbe zárt kardja, az Excalibur. Számtalan könyv, film és játék dolgozta már fel ezt az időtlen történetet, amely a történészeket is megihlette. Legtöbben magát az embert igyekeztek a középpontba helyezni, de egy lelet azt mutatja, hogy talán a kard eredetét is érdemes lenne kutatni.

Olaszországban ugyanis valóban létezik egy kőbezárt kard, amely legalább annyira titokzatos, mint sokszor megénekelt, híres-neves társa. Sienában, a Montesiepi-kápolnában található a furcsa ereklye, amely a legendák szerint az 1148-ban született kegyetlen, de később szentté avatott lovag, Galgano Guidotti fegyvere volt.

Az édesapját nagyon korán elveszítő gyermek később rossz társaságba keveredett és igen buzgó szerepet vállalva kora belviszályaiban, lelkesen ontotta szomszédsága vérét. Kegyetlensége hírhedt volt, nevét csak félve merték kiejteni, azonban egy napon súlyos baleset érte. Leesett a lováról, majd hirtelen teljes fordulatot vett az élete. Megvilágosodva maga mögött hagyta erőszakos múltját és a kereszténység lelkes követője lett.

Az égi sugallat hatására elhagyta menyasszonyát és a látomásait követve egy erdei lakot épített magának, ahol egyszerű remeteként kezdett élni. A múltja gyilkos emlékét jelképező kardját pedig beledöfte egy sziklába, amibe a legenda szerint úgy hatolt be a fegyver, mint kés a vajba. Csak a hegye látszik ki a kődarab végén, illetve a kardmarkolat a tetején. A varázslatos fegyver azóta is a kőben pihen, amit a Sienában lévő Rotundában lehet megtekinteni. A történet első hallásra egy szépen megkomponált mesének tűnik, esetleg ügyes csalásnak, de nem az. A később szenttá avatott Galgano kardját többször is megvizsgálták, a kutatások pedig érdekes eredményre vezettek.

A Luigi Garlaschelli által vezetett feltárás során megállapították, hogy a kard kialakítása megfelel a korabeli fegyverekének, egy a sziklába fúrt apró lyukon keresztül pedig mintát is tudtak venni belőle. Habár a vasleletek korát nem lehet egyértelműen megállapítani, az biztosra vehető, hogy a fém összetétele megegyezik a középkorban használtakkal. Ezek alapján kizártnak tartja, hogy modern korabeli hamisítványról lenne szó.

A fegyver fémében található nyomelemek "újlenyomatait" összehasonlították egyéb, a Szent Galgano apátság területén talált vassalakdarabokkal. Ezek a szerzetesek által készített apró vastárgyak készítéséből származó hulladékok. Az összehasonlítás alapján kijelenthető, hogy valóban a megtért lovag életének időszakából származik a fegyver.

A rejtélyt tovább fokozza egy pár mumifikálódott kar, amelyet a kard közelében találtak és a kormeghatározás alapján 12. századi eredetűek. A legenda szerint annak a tolvajnak a karjai, aki megpróbálta eltulajdonítani a követ. A misztikus kardról azt is sikerült kideríteni, hogy a sziklából kiálló markolat és a penge egy darabból áll, tehát valóban egyetlen fegyverről van szó. Már csak az a kérdés, hogyan kerülhetett bele a kőbe? Erre viszont még mindig nem tudják a választ a tudósok sem. Talán csak az tudja kihúzni onnan a kardot, akinek a szíve és az elméje tiszta, aki a gyengéket megvédi, az erőseket pedig jó útra tereli...

Forrás:

https://cdn.centerforinquiry.org/wp-content/uploads/sites/29/2006/05/22164608/p40.pdf

https://promotions.hu/orszagos/zene-film-kultura/2023/05/15/artur-kiraly-kobezart-kard-legenda-rejtely-olaszorszag-lovag-szent