VAJON MI TÖRTÉNIK VELÜNK A HALÁL UTÁN? - ÜZENETEK A SZELLEMVILÁGBÓL II.

 Michael Newton regressziós hipnózissal foglalkozó terapeuta tapasztalatai szerint, regresszióval nem csak a gyermekkorunk eseményeit idézhetjük fel újra, de szinte ugyanolyan könnyedséggel visszatérhetünk előző életeinkbe; Sőt! Ami a legérdekesebb, a páciensei beszámoltak arról is, hogy mit tapasztaltak, amikor visszatérnek az előző életeik halála utáni időszakba. Így első kézből kaphatunk információt a szellemvilágban megélt tapasztalataikról.

A szellemvilág furcsa jelensége, hogy az életünkben fontos szerepet betöltö emberek mindig köszönteni tudnak minket, még akkor is, ha már egy új testben, új életet élnek. Erre egy példa:

Dr. N.: Mit lát most maga körül?

A.: Olyan, mintha... sodródnék valami mentén..., tiszta fehér homok..., ami

körülöttem..., és most egy hatalmas tengerparti napernyő alatt vagyok... A fények

ragyogóak..., páraszerűen áttetsző, de szorosan össze van erősítve...

Dr. N.: Vár ott valaki önre?

A. (szünet): Azt hittem..., egyedül vagyok. De... (hosszú tétovázás után).

.., nicsak!... egy fény... gyorsan közelit... A mindenit!

Dr. N.: Mi történt?

A. (izgatottan): Charlie bácsi! (hangosan) Charlie bácsi, itt vagyok!

Dr. N.: Miért éppen ő várja önt?

A. (réveteg hangon, mint aki nagyon elmerült valamiben): Charlie bácsi, annyira hiányoztál!

Dr. N.: (Megismétlem a kérdést.)

A.: Azért, mert az összes rokonom közül öt szerettem a legjobban. Még gyerek voltam, amikor meghalt, és sohasem tudtam napirendre térni a halála fölött. (Ez egy nebraszkai farmon történt, vizsgált alanyom ezt megelőző életében.) Dr. N.: Honnan tudja, hogy ő Charlie bácsi? Van valami, amiről fölismeri?

A. (az alany izgatottan izeg-mozog a fotelban): Persze, persze!... Éppen olyan, mint amilyennek emlékszem rá. Vidám, kedves, szeretetreméltó..., ő áll hozzám a

legközelebb. (Valamiért kuncog.) Dr. N.: Mi olyan vicces?

A.: Charlie bácsi épp olyan kövér, mint amilyen volt.

Dr. N.: És mit csinál ezután?

A.: Mosolyog, és felém nyújtja a kezét. Dr. N.: Ez azt jelenti, hogy valamiféle teste is meg keze is van?

A. (nevet): Hát, igen is meg nem is. Én ide-oda lebegek, és ő is. A gondolataimban történik..., megmutatja magát nekem..., és amikor már fölfigyeltem rá, kiterjed felém.

Dr. N.: Miért nyújtja ön felé a kezét ilyen materiális módon?

A....Hogy... megnyugtasson..., hogy vezessen... tovább a fény felé.

Dr. N.: És ön mit csinál?

A.: Elindulunk, és azokra a régi szép időkre gondolunk, amiket a szénában játszva töltöttünk a farmon.

Dr. N.: És ő mindezt a gondolataiban láttatja önnel, azért, hogy fölismerje öt? A.: Igen..., úgy, ahogy megismertem őt az előző életemben... Azért csinálja, hogy ne féljek. Tudja, hogy még tart a halálom miatti megrázkódtatás. (Az alany egy autóbalesetben halt meg, hirtelen.)

Dr. N.: Akkor tehát a halál után - függetlenül attól, hogy az előző életeink során hány halált tapasztaltunk már meg-egy kicsit félünk, amíg újra hozzá nem szokunk a szellemi világhoz?

A.: Valójában ez nem is félelem. Nem ez a jó szó rá. Inkább valami elfogódottság... Minden alkalommal más. Az autóbaleset váratlanul ért, egy kicsit még föl vagyok miatta kavarodva.

Dr. N.: Rendben, akkor lépjünk tovább! Mit csinál most Charlie bácsi? A.: Elvisz arra a helyre..., ahová mennem kell.

Dr. N.: Háromig számolok, és háromra legyünk ott! Egy, kettő, három! Most mondja el, mi történik!

A. (hosszú szünet után): Más emberek... vesznek körül... és nagyon barátságosnak tinnek ahogy közeledek. Úgy érzem, szeretnék, ha csatlakoznék hozzájuk...

Dr. N.: Menjen tovább feléjük! Ugy látja, hogy valóban várják önt? A. (fölismeréssel); Igen! Tulajdonképpen most jövök rá, hogy már ezelőtt is ismer- tem öket....Ne, ne menj el!

Dr. N.: Mi történik most?

A. (nagyon szomorúan): Charlie bácsi elmegy. Miért hagy el engem?

Dr. N. (Megszakítom a párbeszédet, és az ilyenkor szokásos megnyugtató techni- kákat alkalmazom. Ezután folytatjuk.): Nézzen le mélyen a tudatába! Meg kell tudnia, miért hagyta ott Charlie bácsi ezen a ponton!

A. (már nem olyan feszülten, de mély sajnálattal): Igen..., ő más helyen tartózkodik, mint én..., csak azért jött, hogy találkozzunk... és hogy idevezessen.

Dr. N.: Azt hiszem, értem. Charlie bácsinak az volt a dolga, hogy első személyként

találkozzon önnel a halála után, és hogy megbizonyosodjon afelöl, hogy minden rendben van önnel. Szeretném tudni, hogy jobban van-e már, és otthonosabban érzi-e már magát? A.: Igen, igen... Ezért hagyott ott Charlie bácsi a többiekkel...

A lelkek útjának e kereszteződésénél a magunkkal hurcolt csomagok - a földi létből származó fizikai és mentális terhek már erősen megfogyatkoznak. Két okból is: először, mert a szellemvilágban meglévő, átgondolt rend és harmónia fölidézi annak a világnak az emlékeit, amelyet magunk mögött hagytunk, amikor a fizikai élet- formát választottuk; másodszor, mert lehengerlő élmény látni mindazokat, akikről földi haláluk után azt gondoltuk, hogy már sohasem láthatjuk őket. Íme, egy másik példa.

7. eset

Dr. N.: Most, hogy már hozzászokott a szellemvilághoz maga körül, mondja el, milyen hatással van önre ez a hely?

A.: Annyira... meleg és kellemes... Megkönnyebbültem, hogy otthagytam a Földet. Örökre itt akarok maradni. Nincs semmi feszültség, nincsenek gondok, csak a jó érzete vesz körül. Egyszerűen csak lebegek... milyen gyönyörű is ez!

Dr. N.: Ahogy itt lebeg, mi a következő fontosabb benyomás, ami a spirituális átjáró elhagyása óta érte?

A. (szünet): Hogy minden ismerős.

Dr. N.: Mi minden ismerős?

A. (egy kis tanácstalan csend után): Hmm... hát, emberek..., barátok... vesznek körül, azt hiszem.

Dr. N.: Úgy látja őket, mint a földi ismerőseit?

A.: Érzem őket..., az ismerőseim... jelenlétét...

Dr. N.: Rendben, akkor most menjünk tovább! Mi az, amit ezt követően lát?

A.: Egy olyan lágy, felhőszerű fényt.

Dr. N.: Mozgása közben változatlan marad ez a fény? A.: Nem. Növekszik..., apró energiapamacsok..., és tudom, hogy ezek emberek!

Dr. N.: Ön megy feléjük, vagy ok jönnek ön felé?

A.: Egymás felé sodródunk, de én lassúbb vagyok, mert... nem tudom pontosan,

mit is csináljak... Dr. N.: Engedje el magát, folytassa a lebegő mozgást, és közben mondjon el

mindent, amit lát! A. (szünet): Most félig megformált emberi alakokat látok..., csak deréktól fölfelé.

A körvonalaik is átlátszóak..., átlátok rajtuk. Dr. N.: Lát valami különlegeset rajtuk?

A. (nyugtalanul): A szemük!

Dr. N.: Csak szemeket lát?

A.: ...A szájuknak csak a halvány lenyomata látszik..., szinte semmi. (Riadtan) A szemek most körülöttem vannak!...közelebb jönnek...

Dr. N.: Minden entitásnak két szeme van?

A.: Igen.

Dr. N.: Ezek a szemek emberi szemnek tűnnek, irisszel és pupillával?

A.: Nem. Mások... nagyobbak... fekete szembogarak... sugárzó fényűek... felém

jönnek... a gondolatok... (majd egy megkönnyebbült sohajjal) Ó!...

Dr. N.: Folytassa!

A.: Kezdem fölismerni őket - képeket sugároznak a tudatomba, Gondolatokat magukról, és... a körvonalak lassan... emberekké válnak!

Dr. N.: Fizikai emberi tulajdonságokkal rendelkező emberekké? A.: Igen. Ól... Odanézzen! Ez ö!

Dr. N.: Mit lát?

A. (sírni és nevetni kezd egyszerre): Azt hiszem, ez... igen! Ez Larry! Mindenki más előtt áll... ō az első, akit igazán látok... Larry... Larry!

Dr. N. (miután hagytam egy kis időt az alanynak, hogy magához térjen): Larry lélekentitása az ismerős csoport előtt áll?

A.: Igen, azok elött, akiket nagyon szerettem volna látni... A többiek meg hátrább. Dr. N.: Mindnyájukat tisztán látja?

A.: Nem, a hátul lévők... ködösek..., távoliak..., de érzem a jelenlétüket. Larry elöl van..., felém jön... Larry!

Dr. N.: Larry az előző életbeli férje, akiről már beszélt? A. (az alanyom kapkodni kezd): Igen. Gyönyörű életünk volt! Günther olyan erős voit... Mindenki ellenezte a házasságunkat a családjában... Jean dezertált a hadse- regből, hogy kimentsen a Marseille-i rossz életemből... Mindig engem akart.

Alanyom egészen izgatott lett, ahogy elmúlt életei a szeme elött egymásra tor- lódtak. Larry, Günther és Jean a régi férjei voltak, de mind ugyanaz a lélektárs. Szerencsére korábbi üléseinken már átbeszéltük, hogy kik is voltak ezek az emberek, és csak utána kezdtünk a szellemvilág felidézésébe. Larry a legutóbbi amerikai férje volt: Jean egy francia tengerész a XIX. századból; Günther pedig német arisztokraták gyermeke, a XVIII. századból.

Dr. N.: Mit csinálnak most önök ketten? A.: Ölelkezünk.

Dr. N.: Ha egy harmadik személy megnézné, ahogy most ölelkeznek, mit látna?

A.: (Nem válaszol.)

Dr. N. (Az alanyom annyira elmerül a lélektársával való találkozásban, hogy könnyek folynak végig az arcán. Várok egy-két pillanatig, majd újra próbálkozom.): Mit látna az, aki most meglesné önöket Larryvel a szellemvilágban?

A.: Azt látná, hogy... két fénycsomag egymás körül örvénylik, azt hiszem... (Alanyom kezd megnyugodni. Segitek letörölni arcáról a könnyeket egy zsebkendővel.)

Dr. N.: És mi ennek a jelentése?

A.: Ölelkezünk... kifejezzük a szeretetünket... kapcsolatban vagyunk... és ez boldoggå tesz minket... Dr. N.: Mi történik ezután, tehát hogy találkozott a lélektársával?

A. (megszorítja a karfát): Ó!... Mind itt vannak! Az előbb csak éreztem őket. Most

egyre többen jönnek felém.

Dr. N.: Ez azután történik, hogy a férje már ön mellett áll? A.: Igen... Anyu! Jön felém!... Annyira hiányzott!... Ó, mami!... (Az alany ismét sirni kezd.)

Dr. N.: Jól van, jól van...

A.: Kérem, ne kérdezzen most semmit! Szeretném élvezni ezt a pillanatot. (Az alany láthatóan beszélgetésbe merül az előző életéből való anyjával.)

Dr. N. (várok egy percet): Nos, tudom, hogy élvezi ezt a találkozást, de segitenie

kell, hogy tudjam, mi történik.

A. (merengő hangon): Egyszerűen csak megöleljük egymást... olyan csodálatos ismét vele lenni...

Dr. N.: Hogyan ölelik meg egymást, ha nincs testük?

A. (egy kissé ingerült sóhajjal): Természetesen úgy, hogy beburkoljuk egymást a fényünkkel.

Dr. N.: Mondja el, milyen érzés ez egy szellemnek!

A: Olyan, mintha szeretettől fénylő takaróba burkolnának. Dr. N.: Akkor már értem...

A.: (Az alany a ráismerés örömteli sikkantássával szakít félbe.) Tim!... ö a testvérem. Nagyon korán meghalt. (14 éves korában fulladt meg, az alany előző életében.) Csodálatos, hogy itt láthatom! (Az alany integet.) És itt a legjobb barátnőm, Vilma is, a szomszédból! Ugyanúgy nevetünk a fiúkon, mint amikor ott ültünk a manzardszo bájában.

Dr. N. (miután alanyom megemlíti a nagynénjét és néhány barátját is): Mit gondol,

mi határozza meg az ön üdvözlésére érkező emberek sorrendjét? A:...Hát az, hogy mennyire ismerjük egymást... Mi más?

Dr. N.: És az, hogy néhányukkal sok életet élt, míg másokkal talán csak egyet vagy néhányat?

A.: Igen, az is... A férjemmel éltem a legtöbbet.

Dr. N.: Látja valahol a vezetőjét?

A.: Igen, megjött. Látom, ahogy felém úszik oldalról. Ismeri néhány barátomat is... Dr. N.: Férfinak, nőnek vagy valahogy máshogy látja?

A.: Mind azt mutatjuk meg magunkból, amit akarunk. Ő mindig férfiként viszonyult

hozzám. Ez helyes és nagyon természetes. Dr. N.: És az összes életében ő vigyázott önre?

A.: Igen, és itt, a halál után is... Mindig a védelmezőm volt.

 Amikor belépünk a lelki világba, fogadóbizottságunk már készen áll. Ez az eset is bizonyítja, hogy az ismerős arcok milyen fölkavaró élményt jelentenek az érkező fiatalabb lelkeknek. Úgy találtam, hogy minden élet után különböző számú entitás üdvözöl minket. Bár az üdvözlés formája a lélek igénye szerint változó, megtudtam, hogy semmi véletlenszerűség sincs a fogadásban: szellemi társaink pontosan tudják, hogy mikor érkezünk, és hogy a szellemvilágba való belépés után hol fognak velünk találkozni…

Részlet Dr. Michael Newton- Lelkünk útja című künyvéből, ami a regressziós hipnózissal foglalkozó pszichiáter pácienseinek beszámolója a halál utáni életről és a szellemvilágban megélt tapasztalataikról.

A könyv itt megvásárolható: https://agykontroll.hu/termek/lelkunk-utja-i/

Folytatjuk...