VAJON MI TÖRTÉNIK VELÜNK A HALÁL UTÁN? IV. - KERESZTÉNYSÉG

 Ennek a sorozatnak a részeként, végig megyünk a ma fellelhető szinte összes valláson, filozófiai rendszeren és megnézzük, mit tanítanak a halál utáni életről. A sorozat ezen részében a nyugat vezető vallását, a kereszténységet, és annak a különböző ágait próbáljuk meg számba venni, ami nem egyszerű feladat. Hiszen ahhoz képest, hogy a Kereszténység eléggé dogmatikus vallás, a halál utáni történésekről utalásokból kell következtetni, amiben a különböző felekezetek értelmezései, sokszor más eredményre jutnak.

 Ami viszont közös, hogy a keleti vallások nagy részével ellentétben, amik a földi életet néha csak szükséges rossznak tartják, a szellemvilág szabadságával szemben, az egész Keresztény világ erősen féli a halált, hiszen maga a halál, a bűnbeesés következménye.

 A Biblia alapján az ember örök életre lett teremtve, ezt az isteni adományt azonban a bűneset óta nem tudja betölteni. A kinyilatkoztatás alapján azonban a halál utáni élet és a feltámadás ígéretével feloldja az ember haláltól való szorongását. A halál utáni közvetlen állapottal kapcsolatban a felekezetek nézetei között eltérések alakultak ki.

 A dogmatikusok szerint az ember két teljesen különböző alkotórészből áll: az anyagi testből, továbbá a halhatatlan lélekből, amely szellemi, anyagtalan szubsztancia. Valamennyi teológus bizonyos abban, hogy a lelkeket Isten teremtette, tehát van kezdetük, de Isten mindenhatósága révén nincsen végük, hanem Isten örökké életben fogja tartani őket. Az ún. "tradicionisták" azt tételezik fel, hogy lelkét a gyermek testével együtt szüleitől kapja, így minden lélek az első ember lelkétől származik; az ún. kreacionisták abban hisznek; hogy Isten az egyes lelkeket külön alkotja meg a semmiből, és azután a szülők létrehozta testtel egyesíti.[1]

 Az első emberpárt Isten természetes és természetfeletti adottságokkal és tulajdonságokkal ruházta fel. Birtokukban volt a test halhatatlansága és boldogan éltek a paradicsomban. A halhatatlanság azonban még csak feltételesen volt az övék; csak a lehetősége állt előttük annak, hogy azt megszerezzék; de a bűnesettel elvesztették azt. Elvesztek a kegyelem természetfeletti ajándékai, amelyeket Isten Ádámnak adott, a szentség és igazságosság, amely összhangban állott a vágyakkal, kötelességekkel és cselekedetekkel, továbbá a haláltól való függetlenség és a paradicsom gyönyörűségei, és ennek a jóra való állandó törekvés és az érzékiség megfékezése vallotta kárát. Azóta az emberek testileg többé nem halhatatlanok, hanem alá vannak vetve a halálnak, mert a bűn zsoldja a halál, nem élhetnek többé gondtalanul a paradicsomban, hanem keményen kell dolgozniuk a világban. Az emberiség képtelen volt arra, hogy a bukásból magától felemelkedjék, és az azt megelőző állapotba visszakerüljön. Isten azzal, hogy "Fia" Krisztusként emberré lett, helyre tudta állítani az Ádám bűnbeesésével megzavart üdvrendet, és visszavezethette az emberiséget az üdvösség útjára. Azzal, hogy Krisztus a kereszten meghalt, önmagát mindenki helyett váltságdíjként ajánlotta fel Atyjának,[3] és ily módon lehetővé tette, hogy Isten és az emberek között a bűnbeesés előtt fennálló kapcsolat ismét helyreálljon. Elégtételt szolgáltatott és megváltotta az emberiséget a bűntől és annak büntetésétől: az "örök" haláltól és a kárhozattól, ismét visszaszerezte számukra Isten kegyelmét, az örök élet lehetőségét, minden ember számára.

 Jézus példázatai elárulják, hogy az örök életről vallott tanításai radikálisan különböztek korának fő csoportjai, a szadduceusok, a farizeusok és az esszénusok álláspontjától is. Amikor a túlvilág iránt szkeptikus szadduceusok azt kérdezték, hogy a gyermektelenül meghalt testvér után annak hat fivéréhez feleségül ment asszony a halála után kinek a felesége lesz, Jézus azt felelte, hogy Isten országában az odakerülő emberek nem házasodnak, hanem hasonlatosak lesznek az angyalokhoz, és feltámadásuk után Isten fiaiként halhatatlanok lesznek.

 Római katolikusok

Karl Rahner jezsuita szerzetes, teológus alapján a halál az élet természetes velejárója, a lét kiteljesedése, amikor a lélek a tér és idő világától megszabadulva mélyebb és egyetemesebb kapcsolatba kerül a kozmosszal. A halál után a lélek elválik a testtől, nem semmisül meg, hanem egy megváltozott létben él tovább.

 A római katolikus egyház tanítása alapján az ember halála után következik az ítélet, azaz közvetlenül a halál után minden ember lelke találkozik Istennel, amikor is Jézus Krisztus mindenkit külön-külön megítél és végérvényesen dönt az egyén sorsáról: vagy az örök kárhozatra (pokol) jut, vagy az örök boldogságba (mennyország), vagy pedig az átmeneti tisztítóhelyre. Ezt az ítéletet nevezik különítéletnek.

 Protestánsok

 A protestánsok tagadják a tisztítótűz (purgatórium) létezését, mivel az Újszövetség nem tesz róla említést. Számos protestáns felekezet alapján az embernek nincs halhatatlan lelke, de a halál nem teljes megsemmisülés, hanem csak átme neti öntudatlan állapotot jelent, míg az ún. utolsó napon, a végítéletkor meg nem történik a feltámadás és az ítélet. Ekkor az istenfélő "igazak" az örökké tartó mennyei boldogságba, a "gonoszok" a pokolba jutnak. A katolikus egyház nézetével szemben számos felekezet tagadja az örökké tartó pokol létezését. Egyes irányzatok nem hisznek a pokolban sem, mint hely létezésében, ahol a gonoszok kínoztatnak, hanem csak a feltámadásban. Nézetük alapján a megsemmisítő tűz a millennium, Krisztus ezeréves birodalma után lesz, azt lehet pokolnak nevezni.

 A legtöbb bibliaolvasó megegyezik abban, hogy azoknak az embereknek, akik a nekik felkínált megváltást életük végéig rendszeresen visszautasították, azoknak nincs reménységük az örök életre. "Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, az elkárhozik."

 A protestánsoknál eltérnek az állásfoglalások a világgal kapcsolatban: egyes csoportoknak a földi élet csak rövid átmeneti állapot a túlvilág felé vagy felkészülés az eljövendő létre, más csoportok számára Isten országa kizárólag a földön valósulhat meg.

 Reformátusok és evangélikusok

A halálban a test megsemmisül, és a pszüché működése is megszűnik, földi élete véget ér. De akinek Isten akarja, annak megadja, hogy tovább éljen, test nélküli, lelki létformában, nem a földön, hanem a menny anyagtalan, időtlen világában, olyan létformában, mint az angyalok, azok a lények, akiknek soha nem volt sejtekből és szervekből álló anyagi teste.

 Baptisták

Az ember élete a halállal nem ér véget, A halálban a lélek különválik a testtől. Az elhunytak lelke tudatos állapotban van és – purgatórium közbeiktatása nélkül – az üdvözültek lelke azonnal élvezi a megváltottak örömét, a bűnösök lelke pedig szenved. Ez az öröm, illetve szenvedés azonban csak az eljövendő ítéletkor éri el teljességét, amikor a lélek a feltámadott testtel egyesül.

 Pünkösdiek

Az ember a halál állapotában nem jut a megsemmisülés helyzetébe, hanem ebből a létből egy új létre támad fel. Krisztus megváltottai egy olyan várakozó állapotban vannak, hogy a megjutalmazás napján az örök élet birtokosai lesznek.

 Adventisták

A lélek nem más, mint Isten lehelete, amely az emberré formált anyagot élővé teszi. Amikor az emberből ez kimegy, az ember halott és a feltámadásig az is marad. A halál pillanatában az ember megszűnik létezni. Egyedül csak Isten halhatatlan és rajta keresztül az angyalok és az eljövendő világban az üdvözültek lesznek. Az emberek halál utáni sorsa a feltámadáskor, a végítéletkor dől el. Az adventisták is tagadják az örök pokol létezését.

 Jehova Tanúi

 A bűnt és a halált Ádám minden leszármazottja örökölte. A halottak öntudatlanok, feltámadásra várva "alszanak". Nem élnek szellemként Istennél, sem sehol máshol, ezért nem lehet kontaktust teremteni velük. Nincs tisztítótűz, ezt ördögi tanításnak tartják, akárcsak a lélek továbbélését. A feltámadáskor a meghalt személy visszakapja egyéniségét és összes emlékképét. A régi test elenyészett, nem ugyanaz a test, hanem ugyanaz az egyén támad fel, aki meghalt. Azok, akik az égbe mennek (a kiválasztottak), új "szellemtestet" kapnak, akik pedig a földi életre támadnak fel, új fizikai testet kapnak. Armageddon után a megátalkodott bűnösök nem támadnak fel, ők eltávoznak az "örök levágásba" (a többé nem létezésbe).

 Mormonok

 A mormonok és az Utolsó Napok Szentjei alapján a halál után minden ember lelke a lélekvilágba költözik, és a paradicsomi vagy a "lélekbörtön" állapotába jut. A tiszta szívűek, igaz-lelkű hívők, akik megkötötték és betartották a szövetséget, paradicsomi állapotban élhetnek, az első feltámadásig. A hitetlenek és bűnösök és azok, akiknek nem volt lehetőségük elfogadni az igaz evangéliumot a lélekbörtön állapotában élnek majd tovább, a második feltámadásig.

 Ortodoxok

 A halál után az igazak lelkét az angyalok a mennyország előszobájába viszik, ahol egészen az utolsó ítéletig maradnak, várva az örök boldogságot. A bűnösök lelke a démonok kezébe kerül, és a pokolban kínok között gyötrődik.

 Az Egyház hite szerint az elhunyt lelke az első két napon a földön marad, részt vesz az imádságban, amit érte végeznek a templomban, és jelen van a halottbúcsúztatási szertartáson, amit általában a 3. napon tartanak. Az első két napon a lélek még úgymond a tér és az idő foglya, bár mégis rajtuk kívül van, a 3. napon átlépi a látható világ határait. Itt azonban azok a megpróbáltatások várják, amelyeket az ortodox hagyomány "vámok"nak nevez, amikor a léleknek számot kell adnia az összes bűnről, amit az ember életében elkövetett.

Forrás további információ:

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%BAlvil%C3%A1g