VAJON MI TÖRTÉNIK VELÜNK A HALÁL UTÁN - A VÉNEK TANÁCSA

Az ítélettől és a büntetéstől való, emberi félelem

Nem sokkal az után, hogy a lélek visszatér fürtcsoportjához, bölcs lényekből álló tanács elé szólítják. Nagyszerű mesterek ök, akik egy vagy két lépcsőfokkal a vezetők fölött állnak, s ők azok a legmagasabb szinten járó entitások, akiket a még inkarnálódó klienseim a szellemvilágban látnak. Különböző neveken emlitik őket, mint például: bölcsek, vének, szent mesterek, nagytiszteletűek, illetve egyesek gyakorlatias megfogalmazással vizsgálókként vagy tanácstagokként utalnak rájuk. A két leggyakrabban használt megnevezés, amit e fejlett mesterekkel kap- csolatban hallani szoktam, a tanács" és a "vének", ezért a szóban forgó testületre ezeket a megjelöléseket fogom használni.

Mivel a vének tanácsa valóban tekintélyt képvisel a szellemvilágban, az előadásaimon egyesek azonnal gyanakodni kezdenek, amikor olyan, tógaszerű ruhában megjelenő lényekről beszélek, akik a lelkeket az épp befejezett életük teljesitményéről kérdezik. Egy férfi Torontóban például hangosan bekiáltott: "Aha! Tudtam! Tárgyalóterem, bírák és büntetés!" Vajon miért él oly sok ember fejében ez a félelem és cinizmus a túlvilággal kapcsolatban?

A vallásos intézmények, a polgári bíróságok és a katonai törvényszékek az erkölcsiség és az igazság törvényeit jelölik ki számunkra, s azok milliók életvitelét befolyásolják. Létezik tehát bűn, büntetés és a törvényszegésért járó kemény ítélkezés kulturális hagyománya, s ezek már a törzsi idők óta körülvesznek minket. A történelem során a vallásokhoz kötődő viselkedési és etikai törvények pozitív hatása mindig is óriási volt. Azzal érveltek - és sokan ma is így gondolkoznak, hogy az isteni megtorlástól való félelem az, ami a tömegeket sakkban tartja, ami miatt tisztességesebben élnek, mint ahogy anélkül élnének. Én úgy látom, hogy minden ilyen vallásos doktrina azt a gyötrő félelmet is szüli, miszerint a halál után egy kíméletlen hatalom elé kell állnunk, és esetleg gonosz szellemek markaiba kerülünk.

Szervezetten működő vallások csak kb. 5000 éve léteznek. Az antropológusok szerint azt megelőzően őseink természeti hitben éltek, tehát azt vallották, hogy minden élő és nem élő dolognak vannak jó és rossz szellemei. Ebben a tekintetben a régi törzsi szokások nem különböztek annyira a történelmi vallások bálványimá- dásától. Sok régi istent haragosnak és kiengesztelhetetlennek tartottak, míg másokat jóindulatúnak és segítőkésznek. Az emberek mindig is kellemetlenül érezték magukat az olyan erőkkel kapcsolatban, amiket nem tudtak befolyásolni, különös tekintettel az istenségekre, akik a halál utáni életüket irányíthatják.

Mivel az életben maradással kapcsolatos félelmek mindig is életünk részét képezték, az emberek számára a halál jelentette és jelenti a legnagyobb veszedelmet.

Hosszú történelmünk során az élet kegyetlensége azt sugallta, hogy a nehézségek - ítélet, büntetés, szenvedés valamilyen formában bizonyára a halál után is jelen lesz majd. A maga érdekében világszerte számos kultúra dédelgette ezeket a hiteket. Az embereket arra a hitre nevelték, hogy minden lélek, legyen jó vagy rossz, a halál után a veszélyek és megpróbáltatások sötét alvilágán halad keresztül.

Nyugaton a purgatóriumot a tisztítótűzet sokáig a mennyország és a pokol között megrekedt lelkek magányos állomásaként festették le. Az utóbbi évtizedek- ben egyes egyházak már liberálisabban definiálják a purgatóriumot. Szerintük az a bűnöktől és a hibáktól való megszabadulásra szolgáló, elszigetelt állomás, ahol a léleknek bizonyos időt kell eltöltenie, mielőtt beléphetne a mennyországba. A keleti filozófiában - különösen a hindu kánonban és a Mahayama buddhista szekták tanításában az szerepel, hogy a létezés alsó, mocskos síkjain spirituális börtönök találhatók, bár sokan ma már ezt is szabadabban értelmezik. Részben emiatt ellenzem a hitet, miszerint a túlvilágon asztrális síkok koncentrikus körökként elhelyezett rendszere fogadna minket. Történetileg ugyanis így ábrázolták a bírák, a bíróságok és a démonok alvilágában található purgatóriumi helyiségeit.

Akik az igazságot a Kelet ősi metafizikai hagyományaiban keresik, ott a babonák zavaros keverékét találják. A nyugati teológiában hasonló a helyzet. A Kelet a reinkarnáció gondolatát már rég elfogadta, a lélekvándorlás doktrínáját azonban nem¹. Indiai utazásaim során úgy találtam, hogy a lélekvándorlás a megfélemlítés eszköze, amit a viselkedés kordában tartására használnak. E szerint a hitvallás szerint számos bűn esetén a lélek, létezésének következő ciklusában, valamilyen alacsonyabb, nem emberi élet formájába vándorol majd. Kutatásaim során semmilyen bizonyítékot sem találtam, ami ezt a teóriát, a lélekvándorlás gondolatát alátámasztaná. Klienseimtől minden esetben azt tudtam meg, hogy a különböző földi életformák a lélekenergiájukat a szellemvilágban nem keverik egymáséval. A szememben az a megfélemlítés, ami a lélekvándorlás gondolata révén rettegést szül, a karmikus igazságon elkövetett erőszak. Tapasztalatom szerint azok az emberi lelkek, akik korábbi inkarnációjukban más világokban éltek, ott is a saját fajuknál egy kissé intelligensebb vagy egy kissé kevésbé intelligens befogadó testben inkarnálódtak. Még nem találkoztam olyan - már más világban is testet öltött - lelkű emberrel, aki ne az adott bolygó legdominánsabb intelligenciájához tartozott volna. Ez így terveztetett.

A jelek szerint nem a büntetés stációit, hanem a megvilágosodás lépcsőfokait járjuk végig! Az emberiség azonban nem tudja lerázni magáról azt az évezredek során belésulykolt gondolatot, hogy márpedig ítéletnek és büntetésnek valamilyen formában a túlvilágon is lennie kell. "Lehet, hogy nincs lángoló pokol, és a sötétség erői sem kínoznak minket tüzes vasfogókkal" - mondják, de valami kellemetlen biztos van..." Őszintén remélem, hogy ez a fejezet megkönnyebbülést hoz majd azoknak, akik a halál utáni büntetés lehetőségétől rettegnek. Lehet, hogy sokan nem fogják éppenséggel kellemesnek találni a vének tanácsa előtti beszámolási kötelezettséget. A hedonisták - akik kizárólag az élet örömeinek szentelik az életüket, és nemigen figyelnek más, szorult helyzetben lévő emberekre - e fejezet olvasása közben valószínűleg nem fognak tapsikolni. Azok sem, akik sem morális, sem más jellegű, föléjük emelkedő hatalmat ki nem állhatnak.

A szellemvilág a rend helye, ahol a vének tanácsa az igazságosság megtes- tesítője. Nem ők az isteni hatalom végső forrásai, ám a jelek szerint ők képviselik az utolsó állomást azon lények között, akik a Földön még inkarnálódó lelkekért felelősek. Ezek a bölcs lények rendkívül megértők és együttérzők, s a hibáinkkal szemben végtelen türelmet tanúsítanak. Sokszor kapunk az újabb életeinkben ismét lehetőséget, ám ezek nem lesznek könnyű választások, hiszen akkor mit sem fejlődnénk a Földön. Az itt átélt nehézségek azonban nem arra terveztettek, hogy a halálunk után is további fájdalmat okozzanak nekünk!

1 A szerző a lélekvándorlás szóval arra a tanra utal, miszerint lelkünk állati testbe is vándorolhatna. (A lektor megj.)

Részlet, dr. Michael Newton "Lelkünk útja III." "Létünk titkai" című könyvéből. A regressziós hipnózissal foglalkozó terapeuta leírja, hogy regresszióval nem csak a gyermekkorunk eseményeit idézhetjük fel újra, de szinte ugyanolyan könnyedséggel visszatérhetünk előző életeinkbe; Sőt! Ami a legérdekesebb, a páciensei beszámoltak arról is, hogy mit tapasztaltak, amikor visszatérnek az előző életeik halála utáni időszakba. Így első kézből kaphatunk információt a szellemvilágban megélt tapasztalataikról...