VAJON MI TÖRTÉNIK VELÜNK A HALÁL UTÁN - A TUDOMÁNY ZAVARBA EJTŐ ÚJ TÉNYEI

2024.04.14

Egy tanulmány érdekes agyhullám-aktivitást talált kómában lévő betegeknél, jóval a szívmegállás után. Amit találtak arra senki sem számított: úgy tűnik, a halál után is tudatunknál maradunk.

Egyre több tanulmány lát napvilágot arról, hogy a halál beállta után még nem szűnünk meg rögtön létezni, sőt, éppen ellenkezőleg; elképesztő módon felpörög az agy aktivitása. Egyelőre azonban nem tudni, pontosan mit is tapasztal eközben az elhunyt személy.

A halálközeli élményekről szóló beszámolók – többek között a fehér fényről, az elhunyt szeretteink látogatásairól, a hangok hallásáról – megragadják képzeletünket, és mélyen beépültek kulturális létünkbe.

Az a tény, hogy ezek a jelentések oly sok közös elemet tartalmaznak, felveti a kérdést, hogy van-e valami alapvetően valódi mögöttük – és hogy azok, akiknek sikerült túlélniük a halált, valóban bepillantást engednek egy olyan tudatba, amely még akkor sem tűnik el teljesen, ha a szív leáll?

Halál után is tudatunknál maradunk? - Elég megdöbbentő az eredmény!

Állatkísérleteknél már több mint egy évtizede kimutatták, hogy a klinikai halál beállta után is kimutatható elektromos aktivitás az agyban, ám embereknél idáig nem vizsgálták intenzíven a jelenséget - írja az Interesting Engineering című tudományos portál.

Az elhunytak agyában a gamma-oszcillációk növekedése tapasztalható

Az elhunytak agyában a gamma-oszcillációk növekedése tapasztalható

Fotó: Science Photo Library via AFP
Fotó: Science Photo Library via AFP

2022-ben aztán megjelent egy tanulmány, amely alaposabban megvizsgálta, mi is történik pontosan a halál után. A kutatás alanya egy 87 éves, epilepsziában szenvedő férfi volt, aki szívinfarktusban hunyt el. 15 perccel a halál beállta után EEG készülékkel nézték a kutatók a páciens agyi aktivitását.

Az elhunyt agyhullámainak elemzése során teljesen váratlanul a gamma-oszcillációk növekedését tapasztalták a szakemberek.

A felfedezés azért döbbenetes, mert a gamma-oszcillációk szabályozzák az agy különböző területeinek összeköttetését, így alapvető fontosságúak az érzékelés, az érzelmek és a memória működése szempontjából.

Intenzív agytevékenység a halál után

Egy 2023-ban közzétett tanulmány bizonyítékot talált arra, hogy a haldokló agy olyan aktivitási hullámokat produkál, amilyeneket általában a tudatánál lévő agyban figyelnek meg. A tudósok négy olyan beteget vizsgáltak, akik szívmegállás következtében hunytak el a kórházban, miközben EEG-megfigyelés alatt álltak. A négy beteg közül kettőnél a szívfrekvencia növekedése és a gamma-hullámok aktivitásának megugrása volt megfigyelhető.

Utóbbi a legintenzívebb agytevékenység, és összefüggésbe hozható a tudattal.

Mivel a kutatás kis mintán alapult, ezért a szerzők szerint egyelőre nem szabad messzemenő következtetéseket levonni az eredményből. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy mindegyik páciens meghalt, így nem lehetett információkat szerezni arról, mit is éltek át a fokozott agytevékenység alatt az érintettek. A kutatók ennek ellenére nem csüggednek, sőt, szerintük jelentős előrelépést sikerült elérni.

"A megfigyelt eredmények mindenképpen izgalmasak, és új keretet adnak a haldokló emberek tudatának megértéséhez" – írták a szerzők a kiadott közleményben:

https://www.michiganmedicine.org/health-lab/evidence-conscious-activity-dying-brain