SUMER ISTEN NEVEK MAGYARUL?

"Véletlennek nevezzük azokat a jelenségeket, melyek tudatlanságunk, hiányos ismereteink, vagy a szükséges információk elégtelensége miatt előre nem láthatók.
 Ez alapján "elvileg véletlen" nem létezik."...1855-ban francia és angol régészek, közöttük Henry Rawlinson, sumer-asszír kétnyelvű táblákat fedeznek fel a közel-keleten. 1856-ban Julius Oppert megkezdte a nyelvészeti kutatást, bizonyítást a táblákkal kapcsolatban, és húsz éven keresztül ismételten és nyomatékosan mutat rá arra, hogy a legősibb ékírásos nyelv a sumer, rokonnyelv a finnel, törökkel és magyarral!

 Mialatt a nyugati ékírásszakértők első nemzedéke arról beszél, hogy a magyar és a hasonló ragozó nyelvek rokoni kapcsolatban állnak a sumerral, a magyar tudományos élet látszólag a füle botját sem mozdítja. Nemhogy nem csatlakozik, de el is határolja magát az ilyen irányú kutatásoktól. Fennmaradt jegyzetekből, levelezésekből tudni lehet, hogy ezek a tárgyilagos nyugati nyelvészek többször kértek segítséget magyar tudósoktól, az akadémiától!

 Hunfalvy Pál (Paul Hunsdorfer) az akkori akadémia ügyeinek szellemi vezére 1875-ben elismerő levelet ír Francois Lenormant-nak a munkásságáról, majd kifejti, hogy nem akar már, (mintha valaha akart volna), a sumer-ural-altaji rokonsággal foglalkozni, mert mindenáron a finn, északi vonalat kell előtérbe helyezni.

 A Magyar Tudományos Akadémia, – hiába volt a hívó szó, nem akart foglalkozni ezekkel az összefüggésekkel, hiszen "fontosabb dolgokkal volt elfoglalva" (Finnugor elmélet erőltetése)! De vajon mi lehetett az oka egy nép tudós elitjének arra, hogy elutasítsa a hívó szót, amikor azt mondják róla: itt van az emberiség, az írás, a kultúra és tudomány kialakulásának bölcsője. Ezt a bölcsőt a ti nyelvrokonaitok, talán őseitek ringatták. Gyertek! Segítsetek felderíteni mindezt! (Biztos hogy ez az akadémiai irányelv, (Finnugor rokonítás) ami azóta is meghatározza a kutatások irányát, az igazságot keresi? - Vagy inkább temeti?)

 Nézzük meg néhány szóban, hogy érdemes lett volna-e odamennie néhány magyar tudósnak, vagy tényleg felesleges időpocsékolás:

 ÉL, és VAN. Aki ÉL, az biztos, hogy VAN. Aki viszont csak VAN, az nem biztos, hogy ÉL! Filozófiai mélységek ezek, ráadásul a két legfontosabb Sumer isten nevei. A funkciójuk viszont Magyarul első hallásra érthető. Ez több mint érdekes, igaz? A megnyilvánult Isten, ÉL. A megnyilvánulatlan nem. Ő csak VAN. Ugyanazok a filozófiai mélységek, mint a vágy és a vagy kapcsolatánál. Véletlen lenne, hogy magyarul a mai napig érthető, levezethető kapcsolatot találunk a Sumer istennevek között?

 Ha véletlennek gondoljuk, nézzük a következőt:

 Boudogászán. 

Ez a sumer istenanyának, franciák által hangzósított neve. Vajon tudós elme kell ahhoz, hogy észre vegyük a hasonlóságot a magyar Boldogasszonnyal, vagy ahhoz kell csavaros észjárás, hogy megmagyarázzuk, miért nem számítanak semmit ezek az összefüggések?

 Mert Boudogászán (Boldogasszony) ki lehetne más?
Ő Földanyánk! Akiről a mai vallástörténészek is elismerik, hogy a magyar nép a ragaszkodása miatt kapta meg a keresztény ezoterikában is Boldogasszonyként az istenség női megnyilvánulásának szerepét.S ha még ez sem lenne elég, itt van még egy véletlen összefüggés, ami a legfontosabb keresztény ünnephez, a Karácsony-hoz kapcsolódik.
 Erről az ünnepről ma már a hivatalos tudomány legelvakultabb követei is elismerik, hogy nem keresztény elnevezés, tehát szintén egy ősi magyar ünnep beolvasztása a keresztény hagyományba.

 De a karácsony egyetemességén keresztül, hihetetlen átfogó képet kaphatunk a letűnt idők vallásainak az összefonódásáról, ami évezredeken és földrészeken átvonulva mutatja a dolgok és szimbólumok egyetemességét, döbbenetes összefüggéseit, ami nyilvánvaló bizonyíték, hogy volt valaha régen is egyetemesség az emberi kultúrákban!

 Az egész ott kezdődik, hogy a Védák szerint Krisna királyságának a zászlaján a sólyom látható mint szimbólum állat. Keleten a sólyom a szentlélek jelképe. Valószínűleg ezt jelképezte honfoglaló eleink zászlain és faragványain is. (Ez az az a szimbólumállat, amit a mai magyar régészek nem is nevezhetnek a nevén, csak azt mondják rá totemállat...)

 Pedig ennek a jelképnek az egyetemességét mutatja az is, hogy Egyiptomban a sólyomfejű Isten Hórusz, szintén szoros kapcsolatban állt a szentlélekkel. Hiszen ő volt maga a megtestesült szentlélek. Hórusz születésének az ünnepe (újabb véletlen) éppen a téli napfordulóra esett, amikor mi Jézus születését ünnepeljük. Sólyom itt, sólyom ott.A Suméroknak is volt egy nagy ünnepük a téli napfordulón, melyet a modern tudomány követei szerint ők gurusunnak hívtak – ezt szintén franciák hangzósították.

 Mert ha a hangzósításnál magyarok is ott lettek volna, ők valószínűleg megjegyezték volna, hogy a magyarok nagyon ősi, téli napfordulós ünnepét Karácsonynak hívják – ami több ezer év távlatából is nagyon hasonló hangzású szó. Ha eljutottunk idáig, visszatérhetünk a sólyomhoz. Hiszen a magyar karácsony szó eredete, ezen dolgok ismeretében egyértelműen a kerecsensólyomból, vagyis a turul madárból vezethető vissza.
 Hiszen a karácsony, a kerecsen, a fényhozó újjászületésének ünnepe. A téli napforduló ünnepe, amikor a fényt hozó szentlélek legyőzi a sötétséget és elkezdenek végre hosszabbodni a nappalok.

 Több ezer év, és több ezer kilométer választja el egymástól ezeket a dolgokat. De a gyökerek nyilvánvalóan azonosak. Elnevezések, szimbólumok, egymástól hihetetlen távolságra, a szálak mégis itt futnak össze a mai Kárpát- medencében. Ráadásul olyan egyetemességet sugallnak, ami rendet vágna a mai kaotikus, néha érthetetlen összefüggések között, amire a modern tudomány mai válasza egyelőre nagy és mély hallgatás...

 Részlet "A MAGYAR NYELV MINT ÚTIKÖNYV AZ ÉLET NEVŰ TÚRÁHOZ című könyvből, a teljesség igénye nélkül...

Juhász Zsolt