MEGVAN A MEGOLDÁS A MŰANYAGSZEMÉT FELSZÁMOLÁSÁRA, DE MINTHA ÉSZRE SEM VENNÉNK

 Az egyik legkomolyabb globális környezeti probléma napjainkban, hogy a műanyag szemét szó szerint eláraszt mindent. A szárazföldi szemétlerakóktól óceánokig, de már az űrbe is jut belőle bőven. Amióta az 1950-es években a gyárak elkezdték ontani magukból a poliésztert, a Wall Street Journal nevű, mértékadó üzleti szaklap szerint, 2023-ig körülbelül 9,1 milliárd tonnányi műanyag került le a futószalagokról.

Ennek kevesebb mint 10 százalékát sikerül csak évente újrahasznosítani, a többi szemétlerakókba, erdőkbe, mezőkre, és az óceánokba kerül.

Ami a katasztrófahelyzetet még jobban erősíti, hogy ezek a műanyagok apró részekre szétesnek ugyan, de mindeközben egyáltalán nem bomlanak le. Így jönnek létre az 5 milliméternél kisebb, úgynevezett mikroműanyagok, amik mára elborították a bolygó legelrejtettebb zugait is. Hiszen már megtalálták a látszólag érintetlen természeti környezetben élő állatok emésztő rendszerében, az anyatejben, a palackozott vízben, az emberi vérben, és a világ legmagasabb hegyének, a Mount Everestnek csúcsán is.

Az olcsó és szilárd, de könnyen formálható anyaggal tehát az a legnagyobb baj, hogy soha nem bomlik le. Amikor a műanyagot apró darabokra forgácsolják, majd megolvasztják és új formájába öntik – elődjénél törékenyebb, és kevésbé tartós anyag jön létre. Ráadásul a tapasztalatok szerint, háromnál többször lehetetlen újrahasznosítani. Tehát az újrahasznosítás többe kerül és silányabb minőséget eredményez, mintha újat gyártanának. Így ma még minden egyes műanyag palack, a műszaki cikkek burkolata és áramkörlemeze, csomagolása, a gyerek játékok, bútorok, székek, konyhai eszközök nagy része, a plasztikkártyák, mind-mind néhány óra, nap, vagy év használat után, potenciálisan egy örökkévalóságig velünk maradó, a környezetet terhelő, szennyező hulladékká válnak.

Ami még nagyobb probléma okoz a természetben, hogy ennek a hulladéknak egy nagy része, nem ellenőrzött hulladéktárolókba kerül! Például az óceáni áramlatok Hawaii és Kalifornia között gyűjtötték össze a vízen lebegő hulladékok igen nagy részét, így jött létre a Nagy Csendes-óceáni Szemétfolt. A szeméttenger központi része nagyjából egymillió négyzetkilométeren terül el, ez több mint tíz Magyarországnyi tér, és további csaknem 3,5 millió négyzetkilométeres területet érint a felhalmozódott hulladék közvetett problémája. Az szennyezett terület kiterjedése az óceáni áramlatok hatására folyamatosan változik, nő, hiszen évente nagyjából nyolcmillió tonna műanyaghulladék kerül az óceánokba. Ez rengeteg tengeri madár, emlős, tengeri teknős és egyéb teremtmény halálát okozza. Ha minden így marad, 2050-re több műanyaghulladék lesz az óceánokban, mint hal!

- Tehát a probléma adott!

- De mit tesz az intelligenciájára oly büszke ember?

Az Anyatermészet reakcióideje tűnt a leggyorsabbnak!

Ugyanis kutatók a természetben már találtak olyan algákat és lárvákat, amelyek emésztőrendszerében megjelentek azok a baktériumok, amelyek elkezdték egész jól lebontani a műanyagokat.

Ezután az első önálló műanyagevő baktériumot 2016-ban fedezték fel egy japán hulladéktárolóban, egy PET-palack újrahasznosítására használt gyár mellett Oszakában. Az Ideonella sakaiensis nevű baktérium ugyan csak egyféle műanyagot, polietilén tereftalátot, vagyis PET-et volt képes bontani, de ez is több volt annál, mint amit addig az emberi tudósoknak laboratóriumban sikerült elérni.

Nagyon leegyszerűsítve a műanyag erős kötésekből álló szénlánc, és a baktérium azért tudja lebontani ezeket a láncokat, mert a kötésből az energiát és a szénforrást is felhasználja, ebből táplálkozik és ebből veszi az energiát. A megoldás felé vezető első lépést, tehát megint az Anyatermészet és az élet mögött álló intelligencia szolgáltatta!

Néhány évre rá, 2018-ban Kaliforniában tudósoknak sikerült ezt a baktériumot, a saját bevallásuk szerint véletlenül úgy módosítani, hogy gyorsabban bontsa le a műanyagüvegeket. A véletlen amiről a tudósok beszélnek, itt megint az Anyatermészet és az élet kegyét jelenti, hiszen a kísérleti eredmények nem attól lettek egyre jobbak, hogy ők tudatosan módosítottak, hanem attól, hogy a baktériumok ennyivel hatékonyabbak lettek ilyen rövid evolúciós ciklus alatt! Aztán 2020-ra, már a hatszorosára növekedett a lebontás sebessége.

A fenti példa is jól mutatja, hogy a megoldás felé vezető utat megint az Anyatermészet nyitotta meg, de a cél, vagyis minden műanyag újrahasznosítása, ma mégis távolinak tűnik. Ennek az a legfőbb oka, hogy ideális esetben a műanyagból szén-dioxid és víz maradna lebontás után. De ez általában nem így van, mivel egy PET-palack nem csak hosszú polimerláncokból áll, hanem vannak benne lágyítószerek, festékek, rugalmasságot szabályozó anyagok, amelyek mind ahhoz kellenek, hogy az adott műanyag úgy nézzen ki, mint amire épp szükség van, ezekre pedig nincs univerzális megoldás, még a láthatáron sem.

Tehát a műanyaglebontó baktériumok ipari méretű bevetésétől viszonylag messze vagyunk. Egyes kutatók szerint körülbelül ott tarthatunk most, mint Neumann János szobányi méretű számítógépével az informatikai korszak hajnalán. A legjárhatóbb út ma annak látszik, hogy a műanyagevő baktériumok segítségével létrehozhatóvá válik egy körforgásos műanyaggazdaság, amelyekben a nagy műanyag-kibocsátók is átállnak az enzimek által újra és újra legyártható műanyagtípusokra. Ezen az úton indult el a Francia Carbios nevű műanyaglebontásra szakosodott cég, ami már partnerségre lépett jó néhány ipari óriással, többek között a Nestlé-vel Waters-el, a PepsiCo-val a L'Oreal-lal a Patagonia-val, a Pumával és a Salomon márkákat gyártó cégekkel is.

Ami tény, hogy az utolsó utáni pillanatot éljük, mielőtt belefulladna a föld élővilága az emberiség által termelt műanyag szemetébe úgy, hogy az állítólag intelligens emberek nagy részének eszébe sem jut lassítani, így vakon rohan a végzete felé! Az értelmére és technológiájára oly büszke embernek, az Anyatermészet közbenjárása nélkül, (műanyag evő baktérium) eddig még ötlete, vagy félmegoldása sem volt a lassan de biztosan katasztrófához vezető műanyagszemét problémára, eddig csak béna, kudarcra ítélt technológiai próbálkozásai voltak!

EZ VÁLTOZOTT MEG NEMRÉG, DE A HÍRÉRTÉKHEZ KÉPEST NINCS FELHAJTÁS!

Olajból műanyag, majd ismét olaj

 Az utóbbi években több hasonló start-up jelent meg mint ez a cseh vállalat, akik olyan műanyag-feldolgozó berendezést építettek, ami gazdaságilag racionális költséggel képes a műanyag-hulladékot olajjá visszaalakítani.

A Plastoil Europe nevű cseh kezdő vállalkozás olyan berendezést fejlesztett ki, ami a legtöbb hagyományos műanyag-hulladékot képes visszaalakítani olajjá. Egy mobileszközről van szó, amit 8 éve fejlesztenek, és most jutottak el a gazdaságilag is értelmezhető költségen működő, ezért gyártásra kész változatáig.

A berendezést Optimus névre keresztelték, a működési elvét pedig hőkezeléses depolimerizációnak hívják. Lényegében hő hozzáadásával szétcincálják a műanyagok polimerszerkezetét, amelyek így egy, a gyártásukkal ellentétes folyamatban szintetikus olajjá válnak. Ezt követően az olajból újra előállítható mindaz, ami kőolajból: különböző üzemanyagfajták és műanyagok is.

Az Optimus képes felzabálni egyebek mellett a PVC-t a PET-palackokat, az eldobott joghurtospoharakat, a műanyag zacskókat és csomagolóanyagokat.

A lényeges változás a korábbiakhoz képest nem is ebben van, hanem a berendezés hatékonyságában, olvasható a napi.hu fordításában. Az Optimus laboratóriumi változata óránként maximum 2 kilogramm műanyagot volt képes felzabálni, míg az első tesztpéldány 2012-ben már 200 kilogrammos teljesítményre volt képest. A mai teljesítőképessége pedig ennek tízszerese. A Optimus egy kilogramm műanyagból egy kilowattóra energia felhasználásával 1 liter olajat állít elő. A berendezést hulladékkezelő cégeknek kívánják eladni.

2024. év fennmaradó részére energiadíj prognózis: 46,6 – 61,6 Ft/kWh

További információ: https://www.plastoil.co.nz/