JÓKAI MÓR A FINNUGOR ROKONSÁGRÓL

Jókai egyike volt azoknak az íróknak, akik tollukkal a nemzetmentés nagy ügyének tettek halhatatlan szolgálatot. Többet e téren, talán nem tett nála senki.

Ugyanakkor Jókai költészete a haza határain túl is hódított és terjesztette a magyar név becsületét Európa minden népe között. A külföldi kritika a legnagyobb elismeréssel szólt humoráról, a magyar népéletet és társadalmat festő alkotásairól.

Egyébiránt egészséges szervezete volt; tornázott, kitűnően lőtt és vívott. Két párbaja volt mint szerkesztőnek: az egyik karddal Bulyovszky Gyulával, a másik pisztollyal Pulszky Ferenccel; amaz az ellenfél megsebesülésével, emez minden baj nélkül végződött.

Művészi ügyessége nemcsak az írásban de a rajzolásban, festésben, műfaragásban is kitűnt. Senkitől sem tanulta, de pompás dolgokat csinált fából, elefántcsontból.

Ugyanakkor sokat írt a Magyar nyelvről: "Magyar nyelven költeni olyan, mint hegedűművésznek a Straduarión játszani"

De volt véleménye a nyelvünk tudományos rokonításáról is:

"Mellemre tett kezekkel hajlok meg a nagybecsű etnográfiai adathalmaz, az összehasonlító nyelvészet szólajstromai előtt. Néma bámulattal tekintek úgy a finnugor elméletekre, de minderre csak azt mondom, hogy a magyarok nyelve mindig csak magyar volt. Szegény atyámfiait meg nem tagadom, sőt ha a csalhatatlan tudományos világ egy népcsaládba soroz bennünket, a rokonságot is elvállalom, de azért határozottan állítom, hogy a magyar és a finnugor nyelvek között azonos eredet nincs és nem is volt soha. Nem fitymáló büszkélkedés indít e megtagadásra. A finn nemzet legnagyobb tiszteletemnek a tárgya, de a finn népnek egész nemzeti jellege, szokásai és hajlamai annyira elütnek a magyarokétól, hogy ezt az eltérést már csak a nyelvének a különbözősége múlja felül."