HA MÁSNAK LÁTOD A VILÁGOT MINT ÉN, TE BETEG VAGY!?
Gondolja egy csomó ember. Pedig a legtöbbjük csak frusztrált, tudat-hasadt ember, aki az állapota reménytelenségét vetíti ki a környezetére, ha vezető pozícióban van a tőle függőkre, az országra, s mivel minden frusztrált lény egomániás, az egész világegyetemre...
Mivel a frusztráltság a tudat beszűkülésével jár, ettől teljes mértékben meg van róla győződve, hogy amit lát, az az egyetlen és megváltozhatatlan valóság, így fel sem merül benne a felelősség, hogy lehetne szebb is, jobb is, csak rajta múlik…
De nem az a legdurvább, hogy fogalma sincs róla hogy amit átél az csak és kizárólag a saját élete! Hanem az, hogyha valaki megpróbálja neki ezt elmagyarázni, attól azonnal dührohamot kap! Aki céloz rá, vagy szóba hozza a felelősségét, azt rögtön ellenséggé nyilvánítja!
A fentiekből nyilvánvaló, hogy ahol ilyen emberek diktálják a feltételeket, a környezetük szinte reménytelen helyzetben van. Hiszen egy beszűkült tudat hogyan jöhetne rá arra, hogy amibe kollektíven nézünk, az csak egy tükör. A meggyőződéseink, szándékaink és tetteink tükre; És ahhoz hogy valami változzon, a szándékaikon és a tetteiken kell változtatni...
Amíg a tudat beszűkült állapotban van, a szenvedés csak egyre nagyobb lesz, és jó néhány léleknek el kell menni a falig hogy felébredjen benne a vágy a változásra.
Mert ebben a helyzetben, a változásra való vágy az egyetlen barátunk! Hiszen a világszellem mindenkit oda segít, ahová a vágyai vezérlik, hogy tapasztalhasson! Az alantas vágyak mindig alantas helyzeteket teremtenek, a fennkölt vágyak pedig felemelnek! Ebből következik hogy akit alantas vágyak vezérelnek az mindig egy alantas, értelmetlen életben fog hinni, szemben azzal, akit már tiszta, szeretet teljes vágyak, egy tiszta szeretet teljes értelmes élet felé vezetnek; ahol nyilvánvaló az élet értelme...
Ami nem más, mint ami minden lélek végső vágya sok-sok életen és tapasztalaton túl. Megtalálni a bennünk élő tökéletesség vágyának célját!
Amit keresel ott van benned...
Mindenélő