EGY LÁTÓ EMBER TANÍTÁSA A BENNED ÉLŐ KÉT ERŐRŐL

 – Mondj bármit, amit akarsz, de ha nem lennél olyan egoista, mint amilyen vagy, nem lennél ilyen bosszús – mondta a hang.

– Ez a másik elméd hangja – mondta don Juan, mintha hallotta volna. vagy olvasni tudott volna a gondolataimban.

A testem önkéntelenül felugrott. Annyira megijedtem, hogy könnyes lett a szemem. Bevallottam don Juannak nyugtalanságom jellegét.

– A konfliktusod nagyon természetes. És hidd el nekem, nem akarom ezt súlyosbítani. Nem az a fajta vagyok. Van számodra néhány történetem arról, amit a tanítóm, Julián nagual tett velem. Egész lényemmel utáltam őt. Nagyon fiatal voltam, és láttam, hogy a nők hogyan imádják, mindenüket neki adják, de amikor én próbáltam megszólítani őket, oroszlánként fordultak velem szembe, készen arra, hogy leharapják a fejem. Engem szívből utáltak, őt pedig szerették. Mit gondolsz, hogyan éreztem magam?

– Hogyan oldottad meg ezt a konfliktust don Juan? – kérdeztem több mint őszinte érdeklődéssel.

– Nem oldottam meg semmit. Ez a konfliktus, vagy akármi, a két elmém csatájának az eredménye volt. Mindannyiunknak, emberi lényeknek, két elménk van. Az egyik teljesen a mienk, olyan, mint egy halk hang, ami rendet, egyenességet és céltudatosságot ad nekünk. A másik elme idegen beültetés. Viszályt, önimádatot, kétségeket és reménytelenséget szül.

Annyira a saját gondolatmenetemre koncentráltam, hogy teljesen lemaradtam arról, amit don Juan mondott. Tisztán fel tudtam idézni minden szavát, de nem jelentettek számomra semmit. Don Juan nagyon nyugodtan, egyenesen a szemembe nézve elismételte, amit az előbb mondott. Még mindig képtelen voltam felfogni az értelmét. Nem tudtam a szavaira koncentrálni.

– Valami különös okból don Juan, nem tudok arra koncentrálni, amit mondasz.

– Tökéletesen értem, miért nem tudsz – mondta szélesen mosolyogva. – És te is meg fogod érteni egyszer, ugyanakkor, amikor megszűnsz a világ én-én-én közepe lenni.

– Mi kerít hatalmába, amikor így viselkedem? – kérdeztem komolyan don Juant. Abban a pillanatban tökéletesen össze voltam zavarodva. Felismerésem annyira megrázott, hogy akaratom ellenére zokogni kezdtem.

– Ne aggódj az ostoba részletek miatt – mondta don Juan biztatóan. – Mindannyian, férfiak és nők, ilyenek vagyunk.

– Úgy érted don Juan, hogy természetünknél fogva kisstílűek és ellentmondásosak vagyunk?

– Nem, természetünknél fogva nem vagyunk kisstílűek és ellenkezők. Kicsinyességeink és ellentmondásaink sokkal inkább egy transzcendentális konfliktus eredményei, amely mindannyiunkat kínoz, de amelynek csak a varázslók vannak fájdalmasan és reménytelenül a tudatában: a két elménk közötti konfliktusnak.

Don Juan mereven nézett rám, szemei olyanok voltak, mint két széndarab.

– Egyre csak a két elménkről beszélsz nekem, de az agyam nem tudja rögzíteni, amit mondasz. Miért?

– A kellő időben tudni fogod. Jelenleg elegendő lesz, ha elismétlem, amit előzőleg mondtam a két elménkről. Az egyik, az igazi elménk, az élettapasztalataink terméke, ritkán szólal meg, mert legyőzték, és érthetetlennek minősítették. A másik, amit naponta használunk mindenhez, amit teszünk, idegen beültetés.

– Azt hiszem az a dolog lényege, hogy az idegen beültetés gondolata annyira szokatlan, hogy az elmém nem tudja komolyan venni – mondtam, és úgy éreztem, valódi felfedezést tettem.

Don Juan nem fűzött hozzá megjegyzést. Mintha egy szót sem szóltam volna, folytatta a két elme témájának kifejtését.

– A két elme konfliktusának megoldása szándékolás kérdése. A varázslók a szándék szó hangos és tiszta kimondásával hívják meg a szándékot. A szándék univerzumban létező erő. Amikor a varázslók hívják a szándékot, eljön hozzájuk, és létrehozza a megvalósítás útvonalát, ami azt jelenti, hogy a varázslók mindig véghezviszik, aminek nekikezdtek.

– Úgy érted don Juan, hogy a varázslók mindent megszereznek. amit csak akarnak, még ha az kicsinyes és önkényes is?

– Nem, nem így értettem. Természetesen bármihez meg lehet hívni a szándékot, de a varázslók nehézségek árán felfedezték, hogy a szándék csak akkor jön el hozzájuk, ha az valami absztrakt. (A szó itt azt jelenti, hogy a kicsinyes anyaghoz tapadt valóságtól elvonatkoztatott, de ugyanakkor a valóság lényeges elemeit kiemelő.)

...A te esetedben, ahhoz hívni meg a szándékot, hogy megoldd a két elméd konfliktusát, vagy hogy halld a valódi elméd hangját, egyáltalán nem kicsinyes vagy önkényes dolog. Pont ellenkezőleg: éteri és absztrakt, ugyanakkor annyira létfontosságú számodra, amennyire csak lehet…

Részlet Carlos Castaneda "A VÉGTELEN AKTÍV OLDALA" című könyvéből...