AZ A BAJ A VILÁGGAL, HOGY AZOK DIKTÁLJÁK A FELTÉTELEKET, AKIK FÉLNEK?

Azt mondják a föld elég gazdag, ahhoz hogy ellássa minden ember szükségleteit. De ahhoz már nem hogy kielégítse a félelmeiket, vagy a kapzsiságukat is.

De ?vajon mi kell ahhoz hogy egy gyerek valóban boldog legyen?

Nekem olyan szerencsés gyermekkorom volt, hogy a nyári szünetet szó szerint reggeltől estig, a néhány sarokra fekvő, nagy fákkal és dús bokrokkal beültetett játszótéren tölthettem. Napközben egyszer felugrottam a tér oldalában lakó nagynénémhez, aki ha meglátott kent egy zsíros kenyeret, és már mentem is tovább. A programom foci, fára mászás, bújócska a bokrokban, kis háborúsdi, amikhez a kellék egy labda, az valahogy mindig lett, meg letört ágak voltak, kard vagy puska gyanánt. A fákat aszerint neveztük el, hogy mit lehetett a tetejükre felmászva látni. Volt Gellért fa, ahonnan a Gellért hegyre lehetett látni, de volt Janifa, ahonnan csak a Jancsiék házát láttuk.

Mindezekkel együtt hihetetlenül boldog gyermekkorom volt. Persze ehhez az is kellett, hogy a szüleimtől nagyon sok szeretetet kaptam. Apám számtalanszor vert el nadrágszíjjal, de ha visszagondolok mindig megérdemeltem, hiszen nem voltam angyal. Soha nem mentem haza időben, nyomomban nem szándékosan, de labdával betört ablakok, elszakadt, feketére koszolt ruhák, elhagyott lakáskulcsok, törött biciklik jártak, amiket apám mint egy mentőangyal, szerencsére mindig meg tudott javítani, én meg, megkaptam értük a magamét. Ez mégsem okozott bennem traumát, persze néhány percre biztos óvatosabb lettem, de másnap ugyanolyan lelkesedéssel vágtam neki a napnak.

Az még olyan világ volt, hogy soha senkit nem érdekelt hogy milyen ruha, cipő van rajtam, vagy másokon. Szó szerint játszótársak voltunk, és csak a felhőtlen játék volt fontos, amiben nap mint nap részünk volt. A legjobb helyszínt ehhez, a fák és a dús bokrok adták, amiken keresztül a gyereklábak által kitaposott kis ösvények vezettek, kisebb nagyobb körülölelt terekbe, amik nekünk játszóházként szolgáltak, igazi kalandparkélményt adva nap mint nap. 

Évekkel később amikor visszatértem a térre, megdöbbenve láttam, hogy a bokrok legnagyobb részét kivágták, szinte csak vékony átlátszó sávokat hagytak belőlük. A szívem is belesajdult a látványba. Hihetetlenül ridegnek, szánalmasan érdektelennek és sivárnak tűnt az egykori kalandpark ebben az állapotában, 

Azt mondják azért követték el ezt a merényletet a tér ellen, mert néhány ott lakó félt…

Gondolkodj el: Lehet hogy az a baj a világgal, hogy azok diktálják a feltételeket, akik félnek!?!?

Juhász Zsolt