A TERMÉSZET EGYENSÚLYA A FÖLDBOLYGÓ LELKI EGYENSÚLYA?

2024.02.06

A Földbolygón az élettel egy nagyon intenzív céltudatosság jelenik meg, a lassan és látszólag véletlenszerűen változó anyaggal szemben! Ebben a folyamatban már maga a minket körülvevő természet is, egy zseniálisan intelligens kémiai labor, ami nap mint nap megold egy sor célirányos feladatot az élet fenntartásának és fejlődésének az érdekében.

Az első célirányos feladat, a fizikai környezet egyensúlyának megteremtése!

A következő célirányos feladat, az egész élővilág évmilliárdok óta tartó, matematikai pontosságú, veszteség nélküli körforgásának egyensúlyállapota! Ennek a végeredménye, eredője, a nap mint nap megtapasztalható természetes egyensúly, amit az egyetemek agrár karain is tanítanak.

Mindezt megteremteni és fenntartani nyilvánvalóan túlmutat a mai emberi tudatosságon, hiszen a mai emberek legnagyobb része úgy viselkedik mint ennek az évmilliárdos áldott egyensúlyállapotnak a legnagyobb ellensége!

Mindez azért van, mert az emberekből hiányzik a külső és belső, azaz testi lelki egyensúly, ami elengedhetetlenek a kiegyensúlyozott, harmonikus élethez.

Minden embernek egyenként, tudatába kell kerülni, hogy egyensúlyt teremteni, csak az tud, akiben belül egyensúly van!

Mindenki azt teremti kifelé, amit belül már megteremtett! Az egyensúlytalan emberek hiába lázadnak és döntik meg a kormányt, ugyanolyan egyensúlytalan világot fognak teremteni, amit már megteremtettek önmagukban!

Ahogy kint úgy bent, ahogy fent úgy lent…

Mindenélő