
A MAGYAR NYELV ŐSI TITKA
A mai napig az egyház és néhány "tudós ember" még ma is félelmetesen nagy befolyása miatt, az illetékesek úgy tesznek mintha magyar őskultúra és magyar történelem a kereszténység felvétele előtt nem is létezett volna.
Amit pedig nem lehet letagadni arról megpróbálják bebizonyítani, hogy az valami nagyon primitív, a tűz körül ok nélkül ugráló balfékek gyülekezete volt, akik Jézus korában még beszélni sem tudtak, - és minden kultúrszavukat az útjukat keresztező, náluk fejlettebb kultúrával rendelkező népektől vették át. És ezek szerint az "államalapítás" idejére már nagyjából tűrhetően makogtak, amit kis jóindulattal beszédnek is nevezhetünk. Sajnos, nagy vonalakban egyelőre ez a hivatalos álláspont a "magyarsággal", a magyar nyelv történetével kapcsolatban.
Pedig bárkinek akit érdekel, öt perc alatt felvázolható a Magyar nyelvben lévő REND-SZER, ami nyilvánvalóan egy magas szellemi szinten lévő kultúrának az öröksége, ami hihetetlen mennyiségű bölcsességet halmozott fel és őrzött meg az életre vonatkozólag!
A modern tudomány évente, vagy már szinte naponta túlhaladja önmagát, de még mindig csak napjainkban kezdi felfedezni azokat a törvényszerűségeket, amiket a nyelvünkben lévő REND-SZER több évezred óta hordoz magával.
Ellentmondás a javából! De már itt van, nő fel az a generáció, amelyiknek meglesz az értelme és a rátermettsége arra, hogy felfedje a Magyar nyelv ősi titkát…
Mert a Magyar nyelvben lévő REND-SZER bizony egy igazi útikönyv...