
A MAG NYELVÉNEK ŐSI TITKA
A mai napig az egyház és néhány "tudós ember" félelmetesen nagy befolyása miatt, az illetékesek úgy tesznek mintha Magyar őskultúra, műveltség és történelem, a kereszténység felvétele előtt nem létezett volna!
Már érettségi tétel, hogy István és Koppány konfliktusa sem ősmagyar-keresztény ellentét volt, azt tanítják, hogy mind a kettő idegen érdeket védett, egyikük a nyugati, másik a bizánci kereszténység érdekeiért, kegyeiért harcolt.
A lényeg ebben hogy hogy magyar őskultúra, és vele magyar érdek, nincs, nem is volt soha...
Amit nem lehet letagadni, arról megpróbálják bebizonyítani, hogy az valami nagyon primitív, a tűz körül ok nélkül ugráló balfékek gyülekezete volt, akik Jézus korában még beszélni sem tudtak, - hiszen minden kultúrszavukat az útjukat keresztező, náluk fejlettebb kultúrával rendelkező népektől vették át. Ezek szerint az "államalapítás" idejére már nagyjából tűrhetően makogtak, amit kis jóindulattal beszédnek is nevezhetünk. Nagy vonalakban egyelőre ez a hivatalos álláspont a "magyarsággal", a magyar nyelv történetével kapcsolatban, amit meg is tanítanak minden magyar gyereknek a magyar iskolákban.
Így indul neki az életnek az egykor büszke MAG, vagyis a tudás népének a gyermeke...
Ugyanakkor bárkinek akit érdekel, öt perc alatt felvázolható a Magyar nyelvben megbúvó útikönyv szerű REND-SZER, ami nyilvánvalóan egy magas szellemi szinten lévő kultúrának az öröksége, és ami hihetetlen mennyiségű bölcsességet halmozott fel és őrzött meg az emberi életre, kultúrára és világlátásra vonatkozólag!
A modern tudomány évente, vagy már szinte naponta túlhaladja önmagát, de még mindig csak napjainkban kezdi felfedezni azokat a törvényszerűségeket, amiket a MAG nyelvében lévő REND-SZER több évezred óta hordoz magával az emberlét titkairól.
Ellentmondás a javából! De már itt van, nő fel az a generáció, amelyiknek meglesz az értelme és a rátermettsége arra, hogy felfedje a Mag nyelvének ősi titkát…
Mert a Magyar nyelvben lévő REND-SZER, bizony egy igazi útikönyv az élet nevű túrához:

"Hosszú idővel ezelőtt az emberi lények a maihoz képest egészen más minőségű tudatossággal, és ehhez illő kommunikációval és megismeréssel rendelkeztek. Erre a valaha létezett fantasztikus tisztánlátásra és intelligenciára ma is élő bizonyíték a Magyar Nyelv, és a hozzá természetesen simuló ősi írás, amit ma a legtöbbünk már csak rovásírásnak nevez. A nyelv és az írás használóit ezért hívták úgy, hogy a MAG népe!"
További információ: