Alaposan megviselte a kilenc hónapra nyúlt űrmisszió a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két asztronauta, Suni Williams és Butch Wilmore szervezetét. Technikai problémák miatt nem tudtak hazatérni a Földre. Visszaérkezésük után orvosok hada vizsgálta meg őket, akik számos aggasztó elváltozást diagnosztizáltak. A kérdés, hogy ezek tartósak maradnak-e?
1247 KILÓS A VILÁG LEGNAGYOBB TÖKE
Nézzünk be a csoda a hátterébe. De vajon van elég tökötök ehhez? :) Egy tökmag, átlagban nincs egy gramm, elvetve körülbelül négy hónap alatt, akár ezer kilós terméseket is hozhat. Ez akár tízezerszeres tömeg és vele tápanyag és energia növekedés!
A harmadik részben a cselekvésre, a "mit és hogyan-okra" szeretnénk ráirányítani a figyelmet.
A VILÁG-NÉZETEKRŐL ÉS A LELKI BÉKÉRŐL
Az együttérzés és a hála állapota, képesség és szándék arra, hogy megértselek, bármiben hiszel, bármilyen helyzetben vagy, bárhogyan viselkedsz. Elfogadlak, szeretlek, becsüllek és megértelek, vagy igyekszem megérteni téged, hiszen ahány ember él a földön, annyi-féleképpen látjuk a világot.
KASSAI LAJOS ELŐADÁSA A DA CLUB BUDAPESTBEN
Fegyelem és értékteremtés. A hűség, a becsület és a példamutatás megtartó és felemelő ereje. Előadásom során a saját utamon megtapasztaltak alapján igyekszem rámutatni Nektek arra, hogy nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Az idő értéke csak a megélt életen át értelmezhető igazán, és a sokak által áhított boldogság alapja...
LÉLEKTELENSÉG = EMBERTELENSÉG
Bár a mai emberiség vezető tudományos rétege azt állítja hogy az élet értelmetlen, ennek ellenére egy csomó ember él úgy, hogy a felülről érkező cinikus és fagyos nyomás ellenére, megpróbál értelmet adni az életének. Ez azért fontos, mert az élet mint már tudjuk, alaphelyzetben mindig a problémák megoldásáról szól, és nem arról hogy besöpörjük a...
Materialista tudósok szerint, eljön majd az idő, amikor a tudomány mindenható lesz! Amikor felgöngyölítünk minden titkot, majd mindent leírunk matematikai műveletekkel. - Ebben komolyan hitt, vagy hisz minden nagy materialista tudós, Karl Marxtól elkezdve, Stephen Hawkingon át, a ma élő legnagyobbakig. Ezért dolgoztak, ez mozgatta őket, ez adott...
AZ ÉLETED MINT ÚTIKÖNYV?
Az élet ha a múltba nézel nem más, mint történetek sokasága az életről, tele hasznos tanulsággal. Az emberek imádják a történeteket, de tanulni igazán mindenki csak a saját történetéből tud.
MESE A LÁTÓ EMBERRÉ VÁLÁSRÓL
Minden ember életútja egy regény, a lélek anyagbazárt kalandjairól. Mindenki kivétel nélkül, azért vállalja ezt a kalandot, mert tanulni fejlődni akar, hogy jobb, több, erősebb lélekké váljon, mint leszületése előtt volt! Ezért minden lélek, mielőtt leszületik az anyagi világba, felvállalja a sorsát! Amit aztán élete folyamán néha áld, néha átkoz,...
MIRE VALÓ A CSEND?
A magányosan élõ szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tõle:
AZ ÉLET LEGMÉLYEBB MÁGIKUS TITKA...
A világegyetemben minden élet oka, magja, mozgatórugója a vágy! Miattuk szaporodunk, táplálkozunk, és miattuk tudjuk élvezni a létezést.
VAJON MI A SZERETET ÉS MI NEM AZ?
Akik tudománytalannak bélyegezik a szeretet tanulmányozását, óriási hibát követnek el!













