A Szellem nagyon érdekes, néha érthetetlen módon működik, de ettől lesz igazán izgalmas az élet nevű kaland. Például néha küld olyan képeket, hangokat, hangulatokat, amikre akkor és ott még nem vagyunk felkészülve, nem vagyunk hozzá elég érettek. De ez a lélek mélyéről érkező kreativitás és a művészet lényege, megragadni az adott pillanatban a...
Részletek Walter Russell (1871-1963) írásaiból: "A kozmikus tudatosság fokozatos elérésének módja az, hogy az ember egyre tudatosabb Istenre, miközben az élet minden pillanatában és minden feladatában megnyilvánítja Őt.
Amikor George Lucas a hetvenes években megálmodta a Star Wars univerzumot, megalkotott vele egy sor járművet, amik eddig csak a filmekben léteztek, és valljuk be eddig nem sok reményünk volt arra hogy látni fogunk belőlük egyet is működni a való életben. Szerencsére Lucas egy csomó embert inspirált, akik közül az egyik a lengyel, Volonaut nevű cég,...
Egy tanulmány érdekes agyhullám-aktivitást talált kómában lévő betegeknél, jóval a szívmegállás után. Amit találtak arra senki sem számított: úgy tűnik, a halál után is tudatunknál maradunk.
A nyelv sok mindenre jó! Például feltehetsz a segítségével kérdéseket, és kaphatsz VÁLASZ-OK-AT, MAGYAR-ÁZATOKAT. Ráadásul ha magyarul teszed mindezt, a VÁLASZ-OK mellé ajándékok is járnak. Mert magyarul beszélni egy igazi szellemi kaland, beavatás a létezés és az élet legmélyebb titkaiba. Persze csak azoknak akik keresik ezeket a titkokat! Például...
A TÖBB EZER ÉVES VÉDÁK ÉS A MODERN FIZIKA
Érdekes módon a védikus írások a lényeget tekintve nagyon hasonló dolgokat mesélnek el az anyagi világ teremtéséről, létrejöttéről, mint amit a fizikusok felvázoltak róla. A nyelvezet, a szellemiség persze más, de a lényeg abszolúte fedésben áll a XX. századi felfedezésekkel.
ÉBRESZTŐ KULCSOK - AZ EGYETÉRTÉSRŐL
A tudatossági szint az a REJTETT TÉNYEZŐ a Föld történetében, amely több jó szándékú csoportot rombolt szét, több házasságot tett tönkre, illetve több konfliktus hátterében volt jelen, mint bármi más.
CSAK A BETEG ÁPOLÁSRA SZORULÓ LÉLEK LÉTEZIK?
A mai emberi társadalomban, az elmélet a gyakorlat ritkán áll fedésben. Éppen ezért, a materialista elméletekben lélek nem létezik! - Ugyanakkor a gyakorlatban pszichológusok hada szolgálja a beteg lelkeket.
A NAGYBETŰS EMBERSÉG FELÉ VEZETŐ ÚT
Az élet lelki síkján van egy ok, aminek az okozata ‒ bármi történjen közben, ‒ mindig tiszta lelkiismeretet és emberség lesz.
WASS ALBERT - TE ÉS A VILÁG
Testvér! Valamit szeretnék mondani Neked. Ne hidd, hogy csúnya a világ s az emberek rosszak. A világ szép s az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.
A CÉLTUDATOSSÁG VALÓDI KULCSA
Az egyetlen jó kérdés, ha értelmes életet akarsz élni, hogy mik az életben a valódi célok? Mert egy dolog biztos! A létezésben minden ami van, konkrét célokat szolgál! Akkor is ha látszólag céltalan. Nem az a baj ha nem tudod valaminek az okát! A baj az, ha elhiszed, hogy nincs értelme, Mert az azt jelenti hogy feladtad...
Karády Katalin neve szinte mindenkiben a sikert, a fényt, a csillogást idézi meg, pedig életében a nagybetűs sztárkorszak csak egy rövid epizódszerep volt. Amikor viszont valódi hőssé, az elnyomottak a bántalmazottak vitéz védelmezőjévé vált, nem voltak a közelben kamerák, ráadásul amíg élt, a való világban elkövetett hőstettekért, nem sok...