EGY LÁTÓ EMBER AZ EMBERISÉG ÁTVERÉSÉRŐL

 Hallani valamiről, vagy megtapasztalni, olyan mint hallani az almáról, vagy beleharapni… Ezért ha csak hallasz valamiről, de nincs róla tapasztalatod, az mindig hiszem ha látom kategóriába kerül, ilyen az élet. Hiszen ha elég lett volna elmélkedni az anyagi létről, akkor soha nem jött volna létre ez a hely, hogy húsba vágóan tapasztalhass...

 Az átverés lényege, hogy mondok valamit, de te mást tapasztalsz.

 ‒ Mit mondasz erre te? ‒ Hogy hazudok! ‒ Innen indulnak a vérontásig fajuló viták.

 Pedig nincs két teljesen egyforma életút, nincs két teljesen egyforma ember. Az egyik ember lényéből árad a kedvesség, a kellem, ő azt tapasztalja, hogy mindenki szereti. A másik egy szúrós szavú-szagú, bunkó-pokróc, neki az a tapasztalata, hogy mindenki ellenséges vele. Aztán összetalálkoznak, és elkezdik bizonygatni egymásnak, hogy milyen a világ…

 Átverik egymást? Nem! Csak megosztják a tapasztalataikat.

 Nekem erről egy nagyon régi bölcs magyar mondás jut eszembe, ami így szól: Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten. Ennek a mondásnak a lényege, hogy a jót ugyanolyan könnyű megtapasztalni, mint a rosszat. Ha neked csak a rosszról van tapasztalatod, arról nem biztos hogy csak a világ tehet.

 Él ma az emberiség krémjében egy nem éppen jó szándékú, semmiben nem hívő, teljesen anyagelvű réteg, akik folyamatosan azt bizonygatják, hogy a rombolás mindig hatékonyabb mit az építés, a rossz sokkal könnyebben terjed mint a jó, és sikerült is teremteniük egy nagyvárosi dzsungelt, ahol a törvényeik szinte mindig beigazulnak, és ők nap mint nap ismételgethetik: hát én megmondtam, csak nézz körül! Ilyen a világ… Nem tudsz mit kezdeni velük, mert csak erről van tapasztalatuk. Minden más, csak mese és hazugság...

 Át vannak verve? Nem! A világ nem ver át senkit, csak válaszol:

 Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten…

Mindenélő