BAKTAY ERVIN - MI A MAHÁBHÁRATA?

  A hinduk két ősi eposza, a Mahábhárata és a Rámájana a világ legrégibb elbeszélő művei, értve ez alatt olyan műveket, amelyek teljes szövegükkel, eredeti mivoltukban maradtak reánk, túlélve az évezredeket. Keletkezésük korát lehetetlen pontosan megállapítani, annyi azonban valószínű, hogy például a Mahábhárata legrégibb törzse Kr. e. a 16. és a 17. század közt keletkezett, s eszerint sokkal idősebb az Íliásznál.

 De a Mahábhárata nemcsak régiségben múlja felül a világ minden más, épségben fennmaradt költői művét, hanem terjedelemben is túltesz rajtuk. Százezer slókából, százezer kétsoros versből áll, tehát hétszer hosszabb, mint az Íliász és az Odüsszeia együttvéve.

 Az eposz törzse ugyan eredetileg nem volt terjedelmesebb, mint a görög hősköltemények, de évszázadokon keresztül növekedett, mert folyton újabb és újabb toldásokkal bővült. A Mahábhárata már kezdettől fogva a régi India legbecsültebb szellemi kincsévé vált, és népszerűségével egyetlen más mű sem vetekedhetett. Ezért a későbbi költők inkább lemondtak a szerzői babérról, és a Mahábháratába szőtték bele költeményeiket, hogy ilyképpen öröklétet biztosítsanak műveiknek. A hagyomány Vjászát nevezi a Mahábhárata szerzőjének, de az indológusok már vitathatatlanul megállapították, hogy a mű egyes részeinek keletkezése közt évszázados különbségek vannak. Csakis ez magyarázhatja meg a szövegben előforduló gyakori eltéréseket, sőt, ellentmondásokat a vallásos vagy bölcseleti felfogásban. A régi hindu India szellemi fejlődésének minden korszaka rányomta bélyegét a Mahábháratára; egyaránt felismerhetjük benne az ősi védai korszak, a későbbi bráhmanizmus, a még újabb bölcseleti rendszerek, sőt, a buddhizmus nyomait is.

 Igaz ugyan, hogy a folytonos bővülés folytán az eredeti eposz egysége erősen kárt szenvedett, de kárpótlásul a sok évszázados átalakulás a Mahábháratát valósággal egyetemes tárházává tette mindannak, amit az árja szellem Indiában létrehozott. Találóan mondja Winternitz, a jeles indológus, a Mahábháratáról: "Es ist nicht ein dichterisches Erzeugnis, sondern vielmehr eine ganze Litteratur."* (* "Ez nem csupán egy költemény, hanem egy teljes irodalom.")

 Csakugyan, ha egyebet sem ismernénk India múltjából, csak a Mahábháratát, ez magában elegendő volna, hogy a hinduk ősi mitológiáját, vallását, világnézetét, bölcseletét, művelődését, szokásait és művészetét rekonstruálhassuk.

 Hanem azért a Mahábhárata óriási terjedelme mégis nagy nehézséget okoz a vele foglalkozóknak. Már régen maguk a hinduk is észrevették a veszélyt, amellyel az egyre növekedő rege áradata az eredeti értékeket fenyegetni kezdte. Időszámításunk első századaiban – az időpont bizonytalan – végre erélyesen hozzáláttak, hogy a dagadó árnak gátat vessenek. Kiváló bráhman tudósok, panditok ültek össze, valóságos zsinatot tartottak, leírták az egész eposzt, egybevetették a különféle verziókat, meghatározták az egyes énekek tartalmát s a bennük foglalt versszakok számát, és ilyképpen megszabták a költemény végleges formáját. Ez az úgynevezett Sataszahaszra-Szamhitá, a "százezer versszakos gyűjtemény".

 A Mahábhárata jelentőségének megértéséhez és méltánylásához tudni kell, hogy az indiai eposzok nem jutottak Homérosz remekműveinek sorsára: nem szabad bennük egy elmúlt, idegen irodalom hagyatékait látnunk, amelyeket csak az igazán műveltek ismernek, és ezek közül is csak kevesen élveznek. Keletkezésük korától kezdve egészen a mai napig folyvást élő és ható tulajdonai maradtak egy sokmilliós népnek. Indiában minden művelt hindu ma is még úgyszólván a Mahábháratán és a Rámájanán nevelkedik: részükre a két ősi eposz nem olyasmi, amit csupán "ismerni illik", hanem szívükhöz forrott hagyománykincs. A szanszkrit nyelvet a tanultak lankadatlanul ápolják a hindu Indiában, és így sokan eredetiben olvassák az évezredes remekműveket, a hinduság nagy tömegei pedig – akiknek anyanyelve többnyire ugyanúgy viszonylik a szanszkrithoz, mint például a román nyelvek a klasszikus latinhoz – kiváló fordításokban olvassák vagy hallgatják nemzeti regéiket. Mert Indiában még ma is élnek rhapszodoszok, és a hindu tömegek szemében a Mahábhárata s a Rámájana hősei ma is élő példaképek, meghitt ismerősök, mi több, közülük nem egy, mint például Ráma vagy Krisna, isteni tiszteletben részesül. Ma is népies színjátékokban gyönyörködnek, amelyek Krisna életét, Ardzsuna hőstetteit, vagy Ráma és Szítá szerelmét szemléltetik. Indus írók, költők és művészek manapság is bőven merítenek az ősi eposzok kimeríthetetlen szellemi kincsesházából, igazolva a Mahábhárata Ajánlásának büszke szavait: "Amin nem áll ebben a műben, azt hiába keresnők a világon!" A két nagy indiai eposz azonban Indián kívül is gyökeret vert; Hátsó-Indiában és a Szunda-szigeteken az ősrégi indiai művelődés hatásai honosították meg ezt a regekincset, és Jáva vagy Bali szigetén a népies Wajang-játékok manapság is a Mahábhárata vagy a Rámájana hőseinek életéből merítik tárgyukat. A Mahábhárata ma is háromszáz millió ember élő költészete, nem pedig az eltemetett múlt ásatag maradványa.

 Az a meglehetősen különös felfogás, amely csak a nyugati népek történetét ismerte el világtörténelemnek, s egyedül a nyugati irodalmakat tartotta világirodalomnak, hála Istennek, már idejét múlta. Korunk, békében vagy nagy, sorsterhes összeütközésekben, nem ismer többé ilyen szűk határokat és földrajzi korlátozásokat. Ami a világ legtávolibb zugában történik, az közvetlenül vagy közvetve kihat a világ minden más részére, minden népére. S a szellem alkotásai is mind nagyobb körben válnak ismertté, mert lassan ráeszmélünk, hogy az ember minden tájon és minden korban ember volt és marad, alkotásai pedig sohasem lehetnek idegenek, hozzáférhetetlenek azoknak, akik valóban megérdemlik az ember nevet.

 Ezért nem tartottam felesleges vagy hiábavaló munkának a Mahábhárata magyar feldolgozását. Az érdeklődő nagyközönségre gondoltam és arra törekedtem, hogy áttekinthető, teljes képet adjak a nagy költői műről, anélkül, hogy az összesűrítés túlságosan terjengőssé vagy nehézkessé váljék. A szinte mérhetetlen anyagból nem volt könnyű kiválogatni azt, amit érdemes megtartani, s azt, amit el kell hagyni. Hiszen az elfogadható terjedelem, amelybe bele kellett szorítanom a mesét, alig négyszázad része az eredetinek! De a magyar olvasóközönség még így is sokkal bővebben kapja a Mahábháratát, mint ahogy a legtöbb idegen nyelvű feldolgozás adja, kivéve természetesen a nyolc negyedrét-alakú kötetre terjedő teljes angol prózafordítást, amelyet azonban az olvasók nagy többsége éppen terjedelménél fogva élvezhetetlennek találna.

 Ez a prózai elbeszélő formába sűrített magyar verzió természetesen csak magát az összefüggő történetet mondja el, a lényeges mesét; a tömérdek betoldás közül azonban mégsem akartam kihagyni azokat, amelyek ugyan nem tartoznak az elbeszélés szorosan vett cselekményéhez, de azért fontosak, jellemzők és szépek. Ilyen például Szávitrí története, ez a magában is önálló elbeszélő költemény, amely eredetiben csupán egyik része a Mahábháratának. Ugyanígy megtartottam, de egyetlen fejezetbe (A Magasztos szózata) sűrítettem össze a világ egyik legnemesebb és legfenségesebb bölcseleti költeményét, a Bhagavad-Gítá-t, amely a szanszkrit eredetiben is önálló mű, noha egyébként a Mahábhárata egyik részleteként szerepel.

 Minthogy óriási terjedelmű anyagot kellett aránylag nagyon rövid keretbe szorítanom, kénytelen voltam az elhagyások okozta hézagokat itt-ott talán kissé szabadosan – de mindig az eredeti mű szellemében – áthidalni. Néhol megváltoztattam a cselekmény apró epizódjait is, mert különben elveszett volna az összefüggés. Ezek az önkényes változtatások azonban csak kevés, és akkor is alárendelt jelentőségű helyen fordulnak elő. Lényegében ez a könyv igazán az indiai eposz sűrített tolmácsolása.

*

 A mű eredeti, teljes címe Mahábháratajuddham. Jelentése: "Bharata leszármazottjainak nagy küzdelme" vagy "Bharata nagy nemzetségének harca". Bharata a rege szerint a Hold-nemzetségből származott Dusjanta királynak és Sakuntalá remetelánynak a fia volt, és a "Föld urává", hatalmas uralkodóvá lett. Történetüket maga a Mahábhárata is elbeszéli első részében, az Ősök könyvében, drámai formában pedig a régi India legnagyobb költője, Kálidásza dolgozta fel Sakuntalá c. remekművében.

*

 Az indus neveket és szavakat magyar fonetikus írásmóddal, a kiejtésnek megfelelően jegyeztem le, mert ez minden más európai írásmódnál jobban megközelíti az eredeti kiejtést. Szerény véleményem szerint helytelen és fölösleges dolog az eredetileg nem latin betűvel író nyelvek szavait, ebben az esetben a szanszkrit neveket és szavakat, más idegen nyelv, pl. az angol írásmódjával közölni; a magyar olvasók nagy többsége nem ismeri az angol kiejtés szabályait, amellett a magyar írásmód fel tudja tüntetni a keleti nyelvekben annyira fontos rövid és hosszú magánhangzókat, amelyek az értelmet is éppúgy megváltoztathatják, akárcsak a magyarban.

 Mi a Mahábhárata?

 A szöveg elektronikus átirata az alábbi kiadás alapján készült:

Baktay Ervin: Mi a Mahábhárata?; in: Mahábhárata – Bharata nagy nemzetsége. Budapest, Tercium, 1994. 5-9. o.

Forrás: 

https://web.archive.org/web/20081206113617/https://web.zone.ee/aurin/regek/BEmiamahabharata.html