A MODERN EMBER MEGJELENÉSÉVEL VAJON VÉLETLENÜL KEZDETT HANYATLANI A FÖLDÖN AZ ÉLET?
Az élet évmilliárdok óta burjánzik és fejlődik a föld nevű bolygón! A mai ember megjelenése ebben a történetben olyan, mintha egy villanás. Ez mégis elég volt arra, hogy az élőhelyünkön ezt az évmilliárdok óta tartó egészséges burjánzást és fejlődést, egy fullasztó, mérgező, depressziós és beteges, vagyis életellenes környezetre cseréljük.
Pedig valaha az emberiség is a természetben, az élőhelyére vigyázva, az utódait a természet rendjének tiszteletére tanítva élt. Ezért is hívják a régi emberi társadalmakat természeti népeknek.
Aztán megjelent egy embertípus, amelyik ezt az egész létformát, idejétmúltnak bélyegezte, és a fejlődésre hivatkozva, elkezdte erőszakosan irtani, felszámolni.
Minden a földre született lénynek, így az embernek is van egy természetes közege, amit áthat a természet rendje. Itt minden dolognak megvan a helye és az ideje, az állatoknak megvan a párzási időszaka, a növények sem véletlenszerűen fordulnak termőre, ezért itt csak egy tudatlan bízná a véletlenre a vetés, vagy az aratás, az aktív tevékenység vagy a megnyugvás idejét.
De az új ember, kiragadva természet rendjéből, egy teljesen épített, mesterséges környezetben élve, elkezdett hinni a véletlenekben! Mindezt ma már intézményesített vallás keretében teszik, ugyanis néhány tudósnak hívott ember, megalapította a materialista tudomány nevű szektát!
Aminek a követői azóta azt terjesztik, hogy az anyagi világ, sőt maga az élet is, a vegyi anyagok véletlen keveredéséből jött létre. Volt egy véletlen robbanás ami után véletlenül létrejött az anyag, véletlenül lett tér és idő, majd valamivel később a véletlenek zsenialitása létrehozta magát az életet is. Így az anyagi világ és az élet legfőbb alaptulajdonsága, hogy itt minden VÉLETLENÜL történik!
Ez ma, az oktatás gerincét képező, kiforrott és fejlett, mindenkit maga alá helyező modern világképünk alapja! Hogy itt minden VÉLETLEN!
Közben VÉLETLENÜL, minden OK- OKOZATRA fittyet hányva elpusztítjuk a bolygót ahol élünk… VÉLETLENÜL elfelejtettünk minden fontos dolgot amiért érdemes élni... VÉLETLENÜL depresszióba fulladva tengetjük a napjaink nagy részét, miközben VÉLETLENÜL rettegünk a haláltól...
Ha valaki azt mondja: Nézzünk csak a természet rendjére, ahol véletlenek nincsenek! – Azt meg hülyének nézzük…
Ebből az következik, hogy nem véletlenül hanyatlik az élet, hanem azért, mert a tudatlanság és a rossz tudás egyesülése, megteremtette a kilátástalanság rabszolgáit! Akik ahelyett hogy tudatosan próbálnák a jó utat választani, a tudatukat gúzsba kötve, vakon a szakadék felé száguldanak, miközben azt mantrázzák, hogy itt minden csak reménytelen véletlen...
Pedig még a nyelvünkben is: a VÉL-ETLEN = GONDOL-ATLAN! (VÉL = GONDOL) Tehát a VÉL-ETLEN, szó szerint azt jelenti, hogy erre nem gondoltam. Aki jobban tudja a dolgokat a többieknél, az meg OK-OS, vagyis ismeri az OK-OKOZATOT.
Az én tapasztalatom az, hogy itt élünk egy felfoghatatlanul árnyalt világban, ami folyamatosan fejlődik, és egy olyan kifinomult nyelvet beszélünk, amibe bele van szőve a létezés minden titka! Tehát szabadon választhatunk, hogy erőssé vagy nyomorulttá tesszük magunkat...
Juhász Zsolt